Aki szülés után depressziós vagy rossz kedvü lett hogy és mikor lábalt ki belőle?

Engem a törékeny, magatehetetlen kis pici babám iránti óriási felelősség érzése és aggodalma, valamint a napjaink egyhangúsága és a bezártság tett ilyenné. A férjemnek ugyanis az volt az elve, hogy amíg a baba nincs 6 hónapos, addig ne menjek vele hosszabb időre sehova, legfeljebb csak sétálni. Persze sétálni minden nap vittem, de egy nyamvadt boltba, üzletbe, vagy a szüleimhez már nem tudtam elvinni. Aztán 6 hónapos kora után "felszabadultam", akkortól járkáltunk mindenfelé és már nem volt egyhangú az élet. Ma már egy lassan 2 éves klassz srác a kisfiam, szinte egy nap sincs, hogy itthon maradnánk, mindig megyünk valamerre. Lehet éppen azért, mert régen be voltunk zárva. De a mai napig furcsa érzést keltenek bennem az első hónapok, valahogy nem az idilli érzéssel jellemezném őket.

Ha teheted, mozduljatok ki valamerre, meglátod, csodát tesz!

Nekem az első 2 hét volt a depi, igazi mélypontos repülés. Az oka az volt, hogy addig nem tudtam kimenni a lakásból sem, mert igény szerint szopizott, max az erkélyre jutottam ki egy kicsit. Utána ahogy elkezdtük levegőztetni, egyre jobb lett, kb 1 hónap után már semmi gondom nem volt.

Most 1 éves a lányom és elég sokat csavargunk :)

Hát nekem szülés után rögtön. :( Nem indult be a tejem és rendszeresen megaláztak miatta a csecsemősök. Amikor hazaértünk ugyanúgy folytatódott, csak anyósom és a "kedves" védőnő által.

Aztán a baba 3 hetes volt, mikor anyós úgy döntött menjünk amerre látunk, a kisebbik fia nehezen viseli el a babát. Úgyhogy vettünk egy pici lakást a válság közepén baromi nagy hitellel. :( Költözködés, az a kevés tejem is végleg elment ami volt. Önvád...és további beszólások, megalázások, hogy biztos nem is akartam szoptatni. :(

Jött a hasfájás, szinte remegtem amikor már nyöszörgött. Teljesen kikészültem idegileg, hogy semmi nem használt. Féltem egyedül lenni a babával, hogy nem tudok neki segíteni. Persze kórház lett a vége és Mayerhoffer por 3 hónapos koráig.

Teljesen elhidegültünk a párommal, már a válást fontolgattuk. Nem látta be, hogy egyedül képtelen vagyok mindent megcsinálni. (meleg kaja, tiszta lakás, vasalt ing, bolt, csekkek stb elvárás volt) Összeomlottam. Aztán a gyerek nagyon beteg lett, rohammentő, kórház, kivizsgálások stb. Ez hozott újra össze minket.

Most, meg meghalt a kedvenc tengerimalacom. Beteg volt, öreg, és kihullottak a fogai. El kellett altatni. Bőgtem mint egy gyerek, imádtam, de a baba az első.

Szóval 8 hónapja depressziós vagyok. Remélem csak jobb lesz...esténként még sírok. Siratom a malackám, és rettegek nehogy elveszítsem a kisbabám.