Ha kimarad a kúszás baj, vagy az kimaradhat? Annyira emelgeti a popsit ás lábbal rúgja magát, ebből lehet még kúszás?
karral csak magához húzná a játékait(ha gyűrődne alattuk a pléd)visont meg sem próbálja a testét karokkal "haladtatni" vártam, hátha rájön (meg néha tologattam a padlón)de szóval már meg lábbal már szinte térdel amikor előre veti magát, mint aki "ugrik".
szóval ebből lehet még kúszás lesz a végén?
vagy ha akúszás kimarad, készüljek a "legrosszabbakra" mentálisan vigyem fejlesztésre?
8-as vagyok.
Nekünk is próbált kúszni, de a vége mindig az lett, hogy a két kezén megtámaszkodott a fenek pedig az égnek és a lábujjain pipiskedett. Hiába próbált kúszni, nem sikerült így a végén tulajdonképpen előre dobta magát. Így ment ez egy hónapig. Végül mondta a védőnő, hogy vigyük el egy szakemberhez, mert ez így nem fog menni. Akkor vittük a Dévényeshez és ő mondta ezt a kötöttséget. Megmasszírozta és tornáztatta, mi is ezt csináltuk itthon és kb. 4 nap alatt ment a kúszás, bár azóta sem a kedvence. A gyógytornának köszönhetően elkezdett mászni és úgy teper előre. Én nem bánom, hogy elvittem megnézetni. Ezzel ártani nem árt az ember, és jót tesz a babának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!