Ti hogy adtátok a sütőtököt a babátoknak amikor először adtátok neki?
Figyelt kérdés
Hétvégén akarom bevezetni nála. Megsütöttétek, vagy nyersen? Vagy hogyan? Még csak barackot eszik, kicsit nehezen van kakija, ezért azt javasolta a védőnő hogy másodiknak ne az almát hanem a sütőtököt adjam. Bevallom én utálom, sehogy nem eszem meg, így nem tudom hogy készítsem el a babámnak :)2014. okt. 3. 14:31
1/3 anonim válasza:
Sütve vagy főzve add, semmiképp se nyersen!
Sütőben sütve: vágd hosszában négybe, majd kb. 10 centis szeletekre. Sütőben egy óra míg megsül, akkor jó ha puha és kezd kicsit barnulni a széle. Ha kész hagyd kihűlni, kapard ki a héjából és turmixold le, esetleg kevés babavízzel hogy ne legyen olyan sűrű.
Főzve: hámozd meg, kockázd fel, és főzd meg puhára (mint a krumplit). A főzőlével turmixold.
2/3 anonim válasza:
Kis darabokban sütöttem, és nagyon jól sikerült, jó édes volt. Nem terveztem, hogy megkóstoltatom, csak ahogyan ettem, gondoltam neki is adok. Így nem is tudom, hogy mennyit evett (7 hónapos volt egyébként), mert felváltva ettük. Semmit nem tettem hozzá, külön nem pürésítettem, így is nagyon ízlett neki. Ezt követően iktattuk étrendbe.
3/3 anonim válasza:
Én is sütve adom a lányomnak, kockákra vágom, és be a sütőbe, kb. egy óra míg jól megpuhul, de azt úgyis látod. Én nem turmixoltam csak össze törtem villával. Teszek hozzá almát vagy krumplit, barackot, ami épp van itthon. A lányom már elég sok zöldséget gyümölcsöt eszik, így könnyebb dolgom van. Szerintem barackot nyugodtan tehetsz mellé, és nem lesz olyan fojtós, jó krémes állaga lesz a barack levétől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!