Más babája is nehezen eszik kanállal?
Szia!
Mennyi idős a kislányod?
Nekünk sajnos korán (4,5 hónaposan) el kellett kezdeni a hozzátáplálást, eleinte nehézkes volt a kanállal evés, de szeret enni és szereti az új ízeket ezért viszonylag könnyen belejött. Talán az első 1 hét volt nehezebb, akkor ment ez a kanál nyalogatás, utána rákapott az új ízekre és úgy próbált enni kanálból mint ciciből/cumiból, szívta és néha ki akarta venni a kezemből. Most ott tartunk, hogy szépen eszik kanállal, néha még szívogatja, de már tudja, hogy ez másképp működik mint a cumi. Most lesz 6 hónapos, szóval bő 2 hónap alatt jutottunk el erre a szintre. Csak azt tudok mondani, hogy türelemmel légy, neki ez még nagyon új és időre van szüksége még hozzá szokik, de ne félj könnyen meg fog fogja szokni és szeretni az új ízeket. Milyen kajával próbálkozol egyébként? Szerintem próbáld meg natúr tejpéppel, annak olyan semleges íze van, kicsit hasonlít az anyatejre, tápszerre, hátha könnyebben rászokik a kanálra és ha már ügyesebb kóstoltathatsz vele gyümitket is.
Szia!
Hát nem hiszem, hogy rossz emlékként élné meg, főleg ha szereti az új ízeket, meg segítesz is, úgyhogy nem kell aggódnod. :) Nem lehet ezt elrontani, csak bele kell tanulni. Naponta többször is kínáld meg had gyakoroljon, idővel megtanul szépen enni kanálból. Az új kajákat mindig reggel vagy délelőtt add neki így tudod figyelni a reakcióit. Én úgy csináltam, hogy amikor újat vezettem be azt mindig reggelire meg tízóraira adtam, ebédre meg uzsira meg olyat amit már ismert és tudtam, hogy szereti meg nem lesz tőle baja. Néha így is előfordulhat, hogy valami allergiát vált ki. Nekem a bolti banánostól volt pöttyös, van benne valami amit nem bír. Érdekes, hogy ha én turmixolok neki itthon banánt akkor attól semmi baja.
Amúgy eszembe jutott, hogy lehet azért nyalogat mert nem jó technikád. :) Az elején én is bénáztam vele, akkor nyalogatott ő is. :) Az alsó ajkához kell érinteni a kanalat, hogy kinyissa a száját és ha kinyitotta akkor gyorsan tedd a szájába, de csak a kanál feléig, hogy meg ne fulladjon a kis mohó. Én így csináltam és elkezdte szívogatni a kanálból a kaját mintha cumi lenne. Most meg már ha közelítek a kanállal már nyitja a száját:) Szerintem ügyesen bele fogtok jönni:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!