Szerintetek? Most találtam. (Hosszú lesz)

És most azokról, akik '80 előtt születtek....

Akik 1980 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle

igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, akik 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda,hogy életben maradtunk!

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, sokunknak még autó se nagyon.

Viszont ma már bizton tudjuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.

A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak

voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes

biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hátrá külön szót.

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani.Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették,hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt,nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és

közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk,megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a

fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.

(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy

téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos, elhízott amerikai kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval.Gondoljunk a

zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont

"bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.

Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt

pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedhettek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre-Domestos korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videólejátszója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról,Videójátékról,

64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl,Surround Soundról, Internetről, Fitness-klub kártyáról vagy mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse,akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást,mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még

volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is:

azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más

játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak

egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk.

Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség.

Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk mi. Boldog hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok csak értetlenül mosolyognak.

Eléggé le van sarkítva,de azért sztem elgondolkodtató...

Nem szeretnék vitát szítani,ebből kifolyólag kérlek ne is tegyétek,csak kiváncsi vagyok a véleményekre.

(én nem pontozok)