Miért pelenkázzák mostanában 2 éves korukig a babákat? Én anyukám szerint 9 hósan szobatiszta voltam. NEM provokálni akarok, tényleg érdekel.















Sógornőm 3 éves és 3 hós koráig pelenkázta a lányát.
Mikor én szóvá tettem ezt,azt mondta mit akarok van olyan gyerek akit 5 évesen is pelenkáznak:)





Szia! Én nem vonom kétségbe anyukád állítását, ő tudja mi volt.
Egyébként én is utánaolvastam és azt találtam, hogy általában 18 hónapos korukra érik el a babák azt a szellemi szintet, ami alapján képesek irányítani ezt a folyamatot. De mint mindenben, gondolom ebben is vannak kivételek.
A kislányommal (most 19 hónapos) hónapok óta ismertetem a bilit. Több hónapi próbálkozás alatt nem vettem észre semmi direkt reakciót nála, szerintem csak véletlenszerűen pisilt bele, mert már olyan sokáig ült rajta (azon nézegette a könyveit). Most meg hirtelen észrevettem, hogy amint ráültetem, belepisil és rögtön áll is fel. Ha látom, hogy kakilna, akkor is megyünk és rögtön el is végzi. Viszont még nem mondja előre, hogy kell (még alig beszél pár szót).
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én hiába próbáltam már hónapok óta, korai volt. Láttam rajta a hirtelen változást, amint leesett neki a tantusz, hogy most mit is kellene csinálnia. Ezek szerint ő most érett meg erre és ez igazán nem amiatt volt, hogy "lusta" voltam próbálkozni, egyszerűen ilyen a fejlettsége és kész.
Nem provokáló a kérdésed, csak később fogalmaztál rosszul, amikor úgy tüntetted föl, hogy szándékosan akarnának az anyukák sok éven át pelusozni. Ez lehet, hogy egy kicsit sértő sokaknak, mert pl. mi van azzal, aki már egy évesen kénytelen beadni bölcsibe vagy bárhova a gyerekét. ő nyilván nem tud annyi időt erre szentelni, mint a régi anyukák, akik "háztartásbeliek" voltak 3 évig.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!