Miért üvölti végig állandóan a babám a sétákat?
Lehet hogy már nézelődne séta közben és az zavarja, hogy nem tud?
11 hetes baba anyukája
nekem sem jött be, hogy beszéltem hozzá.
Azt hiszem holnap kipróbálom a hordozóban levinni.
Köszi mindenkinek.
Hát én úgy szoktattam hozzá, hogy kivettem.(Nem akartam, hogy sírjon, nehogy bekapkodja a hideg levegőt, meg aztán a babakocsit is megutálja.)
Ha elkezdődött a sírás kivettem, megnyugtattam, majd ismét visszatettem.Ha megint rázendített megint kivettem, ismét nyugtatgattam.Ezt max. kétszer játszottuk el egy nap (mármint azt, hogy kivettem).Ha nem ment a dolog, akkor a karomban tartottam és úgy levegőztünk egy kicsit.Másnap megint próbáloztunk.Egy idő után csak egyszer kellett kivenni, majd később egyszer sem.Amikor már elkezdtünk készülődni, onnantól kezdve folyamatosan beszéltem hozzá, míg el nem indult a kocsi.Most ha nem alszik el útközben, az sem baj neki.
Azt azért hozzáteszem, hogy ő sem látott ki sokáig, mégis bevált ez a módszer.
Nekem is üvöltött, utálta, h nem lát ki. Azóta kenguruzunk. Nagyon szereti, ha nyűgös, akkor mindig sétálunk, mert megnyugszik benne.
7 hós baba anyukája
ja és nem fog "elromlani", ha már ülhet benne, akkor szeretni fogja
előző voltam
Szia!
Azt hittem csak az én kisláynom ilyen. :) Minden sétát végigüvölt már pár hetes kora óta. Mondtam is a férjemnek, hogy ha valaha is találkozok egy ilyen anyukával séta közben, akkor kezet fogok vele, de eddig mindig csak az enyém üvöltött. :)
Néha elalszik 20 percre, akkor nyugi van, de ha felébred (és mindig felébred), akkor üvölt tovább. Még soha nem indultunk el úgy itthonról és soha nem jöttünk úgy haza, hogy ne sírt volna. Néha már félek elindulni, olyan nyomasztó ez az egész. Hiába beszélek hozzá nem érdekli. Kivenni meg kár, mert akkor percenként kapkodhatnám ki (kipróbáltam, ahogy vízszintesbe kerül sír). Szoktam kendővel is vinni (azt imádja, nézelődik ezerrel és elalszik ha elfáradt), de minden nap nem mehetünk úgy 1 órára sétálni, mert beleszakadok, postára, boltba használjuk.
Az elején azt hittem majd megszokja a sétákat, de nem akarja. Pedig azt állítólag minden baba szereti. Állandóan nyomja fel magát hasizomból, mintha fel akarna ülni és morog. Újabban leengedtem a mózes tetejét hátra, hátha jobban kilát, így most a séta elején nézelődik, de ha elfárad vagy felébred üvölt. :(
12 hetes kislány anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!