Hogyan adjuk ezt be a családnak?
Tudom, még elég korai a téma, de karácsonykor mindig csak rohanás az életünk, nem tudjuk kiélvezni az ünnepet, mert minden rokonhoz, családtaghoz menni KELL, és ezt már csináljuk egy jó ideje, és már nagyon fárasztó. Már 23.-án családot látogatunk, meg ebédelni megyünk, és ebből lett elegünk.
2013. szeptemberében született meg első gyermekünk, vele is rohangáltunk már tavaly, most viszont elhatároztuk, hogy elutazunk valahova, aztán itt hagyunk mindenkit, és hármasban fogunk karácsonyozni valahol egy szállodában.
Na most, a gondom az, hogy a család eléggé elvárja ezeket a látogatásokat, ebédeket, hogy márpedig menjünk, de mi nem szeretnénk, hanem elutazunk, és ezt nem tudjuk, hogy hogyan adjuk be, mert tutti, hogy mindenki ki lesz majd akadva. Ti hogy csináljátok, akik ezt csinálják? Nehéz volt elfogadtatni a családdal, hogy Ti a saját utatokat járjátok?
Köszönöm hálásan a segítséget!
Mi babánk is 2013 szeptemberben született! :) Tavaly anyukáméknál voltunk vidéken, és idén is megyünk! Anyósékhoz 1-2 órára mentünk át, ismerősök meg barátok vagy kari előtt, vagy 2 ünnep között jöttek!
Ha ti mindenkitől külön akartok lenni, akkor előre meg kell mondani, és kész! Külön család vagytok...senki nem szólhat bele!
Nekem az fontos, hogy anyuéknál legyünk, felváltva főzünk, készülődünk. Én ezt mindig is szerettem, és szeretném folytatni a hagyományunkat! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!