Anyukák! Ti nem vagytok agresszívabbak mióta megszületett a gyermeketek?

Idővel változunk. Ez egyáltalán nem biztos, hogy amiatt van így, hogy szültél. Én is sokmindenben változtam az utóbbi időkben, néha nekem is így eszembe jut, hogy rágebben ezt nem mondtam volna ki, vagy tettem volna meg.

Ilyen vagy és így kell elfogadnod magad. Maximum annyit tehetsz, hogy nagy levegőt veszel, mielőtt kimondod a véleményed és vagy sikerül bent tartanod, vagy nem.

Szóval Te ilyen vagy, lehet ezen nem tudsz változtatni. A testeden viszont igen, ha annyira zavar.

Én 23 kg-t szedtem össze terhesség alatt, 7 hónap alatt 1-2 kg kivételével mindet leadtam.

Én nem híztam meg és semmi bajom magammal, de én is türelmetlenebb és kíméletlenül őszintébb vagyok másokkal. Simán kimondom a véleményem ha kérdezik.

Én magamnál a válást okoltam, hogy ilyen lettem, az ex szinte betegesen hazudozott mindenben, még abban is amiben nem kellett volna, még a baráti köre is kibukott rá (szóval nem csak velem adta elő, nem én voltam a házisárkány aki elnyomta).

Kicsit önzőbb is lettem, átalakult a fontossági sorrend. Most az első helyen a gyerekekkel én állok, természetesen ők a legfontosabbak, de magamnak is kikövetelem tőlük az öt perc csöndet amíg megiszom a kávémat. Utána jön mindenki más.

Gyerekek előtt sokan kihasználtak, én meg mentem segíteni akár a saját káromra is. Most ilyen nincs. Segítek és ajándékozok addig, amíg a kedvem tartja. Pl. a használt jó minőségű ruhákat szívesen odaajándékoztam másnak, én örültem, hogy nem kell cipelnem sehová és megszabadulok tőle, másnak meg jól jött.

Viszont amikor arra kértek, hogy szervezzek át egy programot úgy, hogy nekünk kényelmetlen lett volna csak azért, hogy a másiknak jó legyen, akkor lazán mondtam nemet és az érzelmi zsarolásnak meg a győzködésnek is ellenálltam. Nekünk nem volt jó, alkalmazkodjanak ők.

Szia! Hasonló cipőben jártam jó néhány hónapig, mint te. Kb. a gyerek 1 éves koráig! Nekem a fáradtság, az állandó kialvatlanság volt a fő ok, sehogysem tudtam feltöltődni, és ez fokozódott odáig, hogy ingerültebb lettem a környezetemmel. Bár ebből főként szegény férjem látta kárát. Máig végtelen hálás vagyok neki azért, hogy kibírt engem és türelmes volt, nem hagyott el minket. Nagyjából az első év után kezdtem ismét magamra találni. Többet mosolyogtam, már nem kattogtam, ha nem úgy alakult egy nap, vagy épp a gyerek készített ki valami aprósággal, mert az hazudik, aki azt mondja, minden nap "bugyuta" módon képes türelemmel lenni a gyereke iránt. /Ezt kérem senki nem vegye magára! Nem bántás!/

Vannak nők, akikből sajnos vagy nem, de ezt is kihozza az anyaság. Én már elfogadtam, nem szégyellem magam, és nem érdekel, ki hogy vélekedik erről.Ez van.

Szóval nem vagy egyedül, csak ennyit akartam írni. :)