9 hónapos babámat hogy vegyem rá hogy másszon?
Vannak gyerekek, akik sose másznak, hanem szépen elvannak addig, amíg fel nem tudnak állni, és meg nem tanulnak járni. Nem lesz ettől semmi baja. Öcsém se mászott soha. Az én fiam mondjuk állandóan mászik, már körbemássza az egész lakást, de fel is áll folyton, szóval nagyon vegyes, hogy mit tudnak. Talán próbálhatod azt, hogy te is mászol mellette, úgy hogy lássa, mert már ilyen pici korban is sokat megtanulnak utánzással. Vagy húzz a padlón előtte valami olyan tárgyat, ami érdekli, amit meg akar fogni, hátha az után elkezd mászni. De ha ezek nem jönnek be, akkor egyszerűen nem akar mászni és kész. Ez ellen nem lehet mit tenni. Tuti, hogy a fejlődésében ez nem okoz gondot. Viszont szerintem hamar megtanul majd járni, talán pár hónap és önállóan totyogni is fog már egy kicsit.
Polly
Szerintem sem kell erőltetni és negatív következményei sem lesznek ha nem mászik. Vannak olyan kisbabák, akik nem akarnak mászni, egyből felállni szeretnének. Viszont ha mászik, az valóban pozitívan hat a fejlődésére, ezért nem kell feladni, mert soha nem késő. Mikor már nagyobbacska lesz próbálhatsz olyan gyakorlatot, nem tudom mennyire van lehetőséged, hogy építesz akadályt, ami alatt át kell másszon, hogy vmit megkapjon vagy elérjen. Pl. két szék alatt, vagy két székre egy pokróc/deszka és azalatt, leszűkíteni a teret és másszon az között, stb. Nem rossz öltelt az együttmászás sem.
Most neki az az érdekesebb, hogy felálljon, de még van ideje mászni is.
Jó babázást!
Akkor én most lehet, hogy furcsát mondok: a fiad mászik!
A mászásnak ugyanis rengeteg fajtája van. Valóban van összefüggés a későbbi fejlődésével, de ehhez mindegy, milyen formában mászik. Az az általános, hogy négykézláb, de vannak babák, akik nem a térdükön, hanem kinyújtják a lábukat, de ugyanúgy a kezük támasztékával jutnak előre.(Ha jól olvastam, ilyen a Te babád.) Vannak olyanok is, akik ülnek és úgy tolják magukat előre. Azt is lefogadják mászásnak, ha egy gyerek gurulva jut el oda, ahova akar. A lényeg: akaratlagosan változtatja a helyét, anélkül, hogy felegyenesedne és oda megy, ahova akar, nem pedig véletlenszerű, hogy hova jut. Nemrég olvastam egy ilyen irányú kutatásról, onnan tudom. A későbbi fejlődése szempontjából ez az összerendezett mozgás a fontos. Az, hogy ő milyen módon rendezi össze, az mindegy.Akkor van baj,ha egyik variációt sem csinálja. Van sok olyan baba is, aki tud ugyan mászni (tehát az agya kialakította az összerendezett mozgást, ezért a fejlődésével nincs baj), de nem szeret, hanem menni akar. Ismerek ilyet, ő ma már 2 éves, okos kisfiú, mindent könnyen megtanul, semmi hátrányt nem okozott neki, hogy keveset mászott.
Szóval nyugi, a fiad mászik, nincs semmi baj
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!