14 hónaposom több játékot nem akar "rendeltetésszerűen" használni. Megszokja majd őket?
Felállítottuk ma a baba pancsolóját, szerettük volna egy kicsit beleültetni. Tetszett neki a medence, mosolygott rá nagyokat és fogdosta, nézegette. De csak kívülről. Amikor bele akartuk ültetni, elkezdett nyafogni és mászott kifelé. Csalogattuk a fürdőjátékaival, paskoltuk a vizet, de nem.
Több játéknál észrevettük, hogy az "ő módján" szereti használni. Például a kismotorjára nem akar felülni, csak tolni szereti. A hintáját is csak löködi, nem nagyon akar beleülni. A homokozó dettó, csak kívülről játszik. Nem erőltetünk semmit, de hogyan tudnánk megszerettetni vele ezeket a játékokat. Mármint hogy úgy játsszon velük, ahogyan "kell"?
1. Nem baj ha mindennel úgy játszik ahogy ő akar.
2. Ahogy kivettem ezek mind nálatok a kertben vannak.Ez mind szép és jó, de vidd ki gyerekek közé utcai játszótérre is.A gyerekek egymástól tanulnak/lesnek el dolgokat a leggyakrabban.
Az én kislányom a hintalóval volt hadilábon.1 évig miután megkapta csak simogatta meg körbe járta, ha rátettük akkor nyafizott.1 év kellett mire "végre" rendeltetés szerűen használta.
Köszönöm szépen válaszodat, megfogadom a tanácsot!
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!