Előfordul veletek, hogy már unjátok a babátokat és ezt az egész itthonlétet a 4 fal között? Különösen így télen, amikor sétálni se nagyon lehet.

Nekem a babázás sosem jelentette az itthonlétet a négy fal között, több a program mint előtte. Viszont persze, hogy így is unom néha. Ilyenkor kicsit mókázom a fiamnak, aki egy hatalmasat vigyorog rám, és ált. ez elég, hogy rendbejöjjek. Meg persze alig várom, hogy este apa átvegye egy kicsit.

egyszer-kétszer már igen, de szerencsére mindeig feltaláltam magam! 3hós a bébim, és ha nagyon nem tudok már mit kezdeni magunkkal akkor énekelgetek neki egyet, meg bábozok a kis játékaival, meg bohóckodok neki, azt nagyon szereti, olyankor mindig vigyorog! mostanság viszont semmi nem köti le jobban a hűtőmágneseknél, még magyaráz is nekik, imádnivaló ilyenkor! :-)

Én nem unom,(amin csodálkozom is a természetemhez mérten) de nekem van segítségem, alattunk lakik az anyósom, és minden nap ebéd után két órára nála van a baba, ezalatt meg tudok csinálni mindent, illetve el tudok menni a városba, vagy pihenhetek is. De szerintem mindenképp menjetek sétálni még ha hideg is van, a babának is kell a friss levegő minden nap, meg neked is jót tesz egy kis séta.

Nekem nincs segítségem, de nagyon jól tűröm az itthonlétet. 2 éves a gyerekem, és amikor kemény hideg van, nem nagyon megyünk ki sétálni. Azt én is mindig nagyon várom, hogy Apa hazaérjen és egy kicsit lazíthassak :)