3 hós babátok emeli már a fejét, ha hasra fordítjátok?
Múlt héten volt három hónapos.Igen, megemeli, és tartja.
Legalább tíz másodpercig kéne tartania ennyi idősen!Három hónapos tanácsadáson azt mondta a védőnő, hogy a kezét is ki kéne nyújtania hason fekve.Ezt még csak most kezdi csinálni, de még sokat kell gyakorolnia.
Ahányszor tudod, annyiszor tedd hasra, mert úgy erősödik a nyaka.Ne keseredj el, az én babám sem tud előírásszerűen mindent!
a kisfiam már jóval előbb emelte, pedig hipotón (izomgyenge, szerencsére csak enyhén) baba volt, de sokat tettük hasra.
Az unokatesómé még 4 hónaposan sem, mert soha nem tették szinte hasra. Most mindketten elmúltak 1 évesek, és minden rendben.
Szerintem tedd hasra minél többet, meg fogja szeretni és a fejét is emeli majd!
A nyakizmát erősítsd gyakori hasratétellel és úgy, hogy hanyattfekve megfogatod vele a hüvelykújjad, a többi újjaddal tartod a csuklóját és szép lassan felhúzod ülő helyzetbe, majd ugyanilyen lassan vissza.
Ezt csináld meg vele 4x5x egymás után. Naponta 3-4 alkalommal. Szépen meg fog erősödni a nyakacskája.
Az én kicsikém karácsonykor lesz 3 hónapos. Nemcsak hogy emeli a fejét, teljesen kitolja magát és elég sokáig tartotta, de mióta át tud fordulni hanyatfekvésbe (2hete), azóta szórakozik velem, és folyamatosan vissza kell pakolni hasra. :)))
Nekem a doki azt mondta, hogy ha ülésbe húzva nem tartja 3 hós kontrollon a fejét, akkor gyógytornára utal.
De szerintem nem baj, ha még nem tartja, csak tényleg sokszor kell hasra tenni, mégha rövid időre is, hogy minél jobban erősödjön a nyakacskája.
Az enyém 10 hetes volt, mikor észrevettük, hogy jobban kellene már tartania a fejét. Sehogy nem bírt hason lenni és csak bóklászott. Ő mondjuk ölben sem tartotta. Fejlődésneurológia után dévényeshez mentem vele és nagy örömünkre 3 hósan hasra fordult, hetyke, szép magas fejtartással. :) (Az enyém is hypotón sajnos.)
Tedd sokat hasra!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!