1 éves gyermekem újabban visítva zokog, ha megnyitom a csapot. Szinte terror alatt tart. Más is találkozott ilyennel?
Figyelt kérdés
Mosogatni, zuhanyozni, hajat mosni, de még egy pohár vizet engedni is csak úgy tudok, hogy Ő ott áll mellettem, és hangosan zokog. Ha a szobájában a legnagyobb jókedvvel játszik, de meghallja, hogy a konyhában halkan megnyitottam a csapot, őrjöngve rohan, és addig sír, amíg folyik a víz. Fürdeni egyébként szeret, boldogan lubickol a nagykádban. Ez az egész kb. 1 hete megy így, előtte a kád mellett játszott, míg én zuhanyoztam. Baromi fárasztó ez így, meg Őt is sajnálom. Szerintetek?2014. ápr. 12. 00:21
1/3 anonim válasza:
én olyasmivel találkoztam, hogy kb 1,5 évesen a kislány elkezdett az addig is mindennaposan használt liftben hisztizni, visítani, hogy nem tetszik neki a liftezés, meg hasonlók. anyuka csak azt mondta rá, újabban mindig ezt csinálja, most ezt a korszakot éljük.
2/3 anonim válasza:
Bízz benne, hogy majd elhagyja. Vagy próbáld ki, nyisd meg a csapot, hagyd úgy, egy óráig csak tán nem visít, elfárad és akkor hátha elhagyja, mert megunja, furcsán hangzik, de lehet heccből csinálja és ha egyszer unásig csinálja már talán úgy gondolja, már nem olyan jó hecc.
3/3 anonim válasza:
Hát kérdezd meg, mért sír!
Mit mond?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!