Van arra esély, hogy 5 hónapos babám reggel 6kor kelése majd később kitolódjon 7-8-ra is? Még alakulhat így a későbbiekben?
Igen van esély rá, de arra is, hogy a reggel 6-ból hajnal 5 lesz.
Mindkét gyerekem tipikus koránkelő volt mindig, nem bánom, egyszerűbb volt a bölcsi és óvodakezdés.
Nálunk nem változott, és ahogy elnézem az itt érkezett válaszokat hasonló témában, úgy látom, mintha a babák nagy többsége 6-fél 7 körül kelne.
Az én pici fiam is fél 7 körül kel. Igaz, én is koránkelő típus vagyok, kifejezetten szeretem a reggeleket. Lehetséges, hogy mivel terhesen is korán keltem, ezért lett ő is koránkelő. (?) :)
9 hós baba anyukája
Tényleg változhat jó és rossz irányba is, de az is lehet, hogy így marad. Na, most jó konkrét voltam :)
Az én lányom eleinte hajnal 5-kor kelt, majd átállt a 8, végül a 9 órai kelésre. Pár hete viszont megint változott a helyzet, nappal már csak kettőt alszik, reggel pedig 6-kor kel.
A mi lányunk éjjeli ébredése így alakult:
0-2 hónapos koráig: este 8tól reggel 5ig aludt egyben
2-5 hónapos koráig: este 9től reggel 6ig egyben
5-8 hónapos koráig: ez volt a legrosszabb időszak (bár még így is hálát adhattunk érte :)), este 7-8 körül kidőlt, és 4-5 között ébredt, ilyenkor nem is aludt vissza reggel 8ig, ez akkor szűnt meg, amikor kijöttek a felső metszők.
8-14 hónapos kora között: este kilenctől reggel kilencig
15-21 hónapos kora között: este kilenctől volt, hogy fél tíz-tízig, ilyenkor napközben nem aludt, este (értsd: 5-6 között) hulla volt, így ezt nagyon gyorsan beszüntettük, felébresztettem reggel 8kor
22 hónapos korától bölcsis, így este nyolc-kielnc között fekszik, fél hétkor kel vagy keltjük, de hétvégén bír aludni kilencig is akár.
Szóval változhat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!