Most akkor szabad a még járni nem tudó gyereket "vezetgetni" vagy nem?
Én nagyon ritkán vezetgettem a kisfiamat, a nagyszülők viszont előszeretettel járatták de nem szóltam érte mert ugye itthon keveset ment.
11 hónaposan magától indult el, most 1 éves és már fut.
Szerintem ha nem viszitek túlzásba akkor nem lesz tőle baja, én is a fokozatosságra figyeltem és hogy ne legyen erőltetve.
Egészséges babát nem szabad vezetgetni, meg úgy egyáltalán semmit nem szabad, ami az állást, járást erőlteti, ezért is káros többek között a bébikomp is.
Nem kell aggódnod egyáltalán, igazából minél később kezd el járni, tehát minél tovább mászik, annál jobb. Persze bizonyos határokon belül. Másfél évnél húzzák meg a határt, hogy addigra kell önállóan járnia, de ez sincs kőbe vésve, pl, az én gyerekem csak 20 hónaposan indult el, voltunk vele neurológián, és azt mondták, hogy teljesen rendben van. Most 2 éves, azóta sincs vele semmi probléma.
Nézd meg ezt a videót, nagyon érthetően elmagyarázzák, hogy miért káros a vezetgetés: [link]
Nem kel laggódni.Lányom 8hósan állt fel,9hósan kapaszkodva ment ide oda és 15,5hósan egyszer csak felállt a földön és ment.Azóta meg se áll,most lesz 18hós.
Én se vezetgettem csak úgy max,hogy ő megfogta kezem és húzott.
Max még ami volt,hogy apa és köztem lépett párat 12hós korától,de annyi.
Ok, köszi a válaszokat, akkor azt hiszem inkább nem vezetgetem többet.
Elvigyen dévényeshez hogy megnézze?
Hátha esetleg valami szervi oka van annak, hogy még nem indult el, nehogy későn derüljön ki. Úgy született hogy visszafelé, felfelé volt fordulva a lábfeje, pipázott azt hiszem így mondják, lehet hogy még nem gyógyult meg belőle teljesen?
13 hónaposan abszolút nincs elkésve az önálló járással,de a vezetgetést tényleg ne csináld. Neki még kell az, hogy elessen, felálljon, megtapasztalja a saját kis testét a térben. Ebben csak akadályozod, ha vezetgeted. Persze sokan vezetgetik a gyereküket, akiknek semmi bajuk nincs, de ezek később egészen apró tünetekben is megnyilvánulhatnak. Pl. lehet, hogy nehezebben tanul kicsit, mert nem úgy rendeződött össze a két agyfélteke működése, mintha hagyták volna a saját kis tempójában fejlődni. Egy egészséges babát nem kell fejleszteni, mert ha elég érett rá az izomzata és az idegrendszere, akkor úgyis azt fogja tenni, amit tennie kell. Nem kell sürgetni őket.
Vidd el Dévényeshez, de csak azért, hogy megnyugtasson.:)
Nem olvastam el a tanacsokat, amit a tobbiek irtak. Csak azt amiket te.
En is azt tartottam, hogy en aztan nem vezetgetem. Nem hianyzik, hogy honapokon keresztul gornyedjek mogotte, mert "ellustul, jo neki ugy" ;) Aztan ugy adodott, hogy 11 honaposan nem volt babakocsi itthon, ki meg nem tudtam volna ugy vinni, hogy csak kezben van. Akkor mar inkabb gornyedtem :D Ekkor o mar majdnem jart! Es ez a kicsi kellett is ahhoz hogy elinduljon.
DE! Ahogy te leirtad a kisfiad nem igazan stabil meg. En biztos nem jaratnam. Van jarassegito, amibe kapaszkodva tud menni. Ha akar. Ha nyeklik-nyaklik meg seta kozben, akkor meg nincs ra felkeszulve. Amit irtal, egy Devenyeshez elvinni soha nem rossz otlet ;) Szerintem csak ido kell a fiadnak, de ki tudja.
Egy ismerosom kisfia ment ugy, ahogy te leirod. Baromi instabilan, de kisergettek. Szerintem rossz volt nezni, ahogy nem szep egyenesen all, de dulongel, hasa ki... stb. Arrol nem is beszelve, hogy neki meg ugy alltak a labfejei, mint egy bohocnak. 90 fokban elfordulva :O Most mar rednesen megy nekik, de szerintem semmivel nem indult el hamarabb, mintha hagytak volna.
Probalkozz a szobaban rovid tavval, hogy azt megteszi-e. Egy lepes, es mar is ott vagy. Ha meg nem akar, hat nem ;) 18 honapos korra kell, hogy elinduljon. Hol van az meg? ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!