Azok az anyukák, akik a játszótéren/boltban/bevásárlóközpontban mást sem csinálnak, csak ordibálnak a gyerekükkel, ráncigálják őket, azok minek vállaltak gyereket?

Látni ilyet sokat utcán is, meg akárhol. Néha én is elgondolkodtam ezen régebben. De az az igazság, hogy azóta az én gyerekem is kábé olyan idős lett és hát elég nehéz vele. Mondjuk nem szoktam vele ordibálni a boltban, vagy rángatni. Néha véletlen keményebben rászolok a boltban, de már elég régen történt, volt egy időszak, mikor nehéz volt vele nagyon a boltban, de azért már elég jól viselkedik. Egy időben egyszerűen nem lehetett bemenni a boltba, mert hisztizett. Sétálni is igen nehéz volt vele, mert 1.5 éves korától kezdve egyszerűen nem maradt meg a babakocsiban. Most már elég jól elsétálgat, és el lehet menni vele, boltban is hamar le lehet tudni a hisztijét, de határozottnak kell lenni. 3.5 éves múlt, lány.

Lehet néha elszakad mindenkinél a cérna, persze ha ugyanazt a személyt látod mindig kiabálni a gyerekkel, az egy kicsit más, mert lehet, hogy nehezen kezelhető a gyerek, de azért nem kéne rendszert csinálni belőle, hogy ordibál vele a szülő.

Én azt szoktam látni, hogy mindent megkap a gyerek a boltban.

Igen,ha az ember ilyet lát kívülről, nyilván elítéli. A másik oldal, hogy azt senki nem látja, mik az előzmények, mire anyuka odáig jut, hogy nyilvános helyen ordibál a gyerekkel.

Úgy gondoltam én sosem fogok ilyet csinálni. De épp a múlt héten fordult elő, mikor a gyerekem negyedszerre szaladt el és üttette el magát majdnem. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne pofozzam fel ott helyben az utcán. És igen, én is elég indulatosan közöltem vele, hogy még egyszer eszébe ne jusson ilyet csinálni.

Utolérni nem volt esélyem, mert napokon belül szülök, és elég nehezen mozgok. (bár ennél az esetnél még futottam is utána, igaz csigatempóban). És ha előtte nem beszéltünk az elszaladásról legalább tízszer, akkor egyszer sem. Amint kinyílt az ajtó, se kép, se hang, csak rohant.

A szülők TÖBBSÉGE valószínűleg NEM ilyen- abból a kb. 2 percből, amit a boltban vagy az utcán látunk, nem érdemes általánosítani.

Nekem inkább az a tapasztalatom, hogy a gyerekek és a szülők TÖBBSÉGE normális, persze van-egy egy kirívó példa, de ugye mindig a rossz a figyelemfelkeltőbb.

Nekem is ovis 3,5 évesem van- emberek vagyunk mindannyian. Előfordul, hogy neki, vagy nekem, esetleg mindkettőnknek rosszabb napja van- olyankor könnyebben "borul" a bili, de idegbetegnek nem nevezném magunkat sem és a környezetemben élőket sem.

A hangosabb rászólás nálam azért néha kell és szükséges (természetesen kultúrált hangnemben, nem indulatosan, nem káromkodva), de akinek ilyen idős gyereke van, az tudja, hogy néha kicsit meg kell emelni a hangot a 3. figyelmeztetésnél, hogy pl. legyen elpakolás, el tudjunk indulni, elérjen a kukáig az a szemét stb.

Ezt én még nem tartom nevelési hibának, sőt.

Azt hiszem életkori sajátosság is, hogy az ilyenkorú gyerekek néha elindulnak, de nem érnek oda, vagy annyira belefeledkeznek játékba, hisztibe, akármibe, hogy ezzel a hangosabb szólással lehet kizökkenteni őket abból, amit csinálnak.

Az indulat valóban nem jó, de gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek az elmúlt közel 4 évben már szakadt el a cérna 1-2szer.

Tényleg sajnálom kérdező, hogy ilyen többségében negatív tapasztalatod van. Merre élsz? Hol találkozol ilyen esetekkel, ahol ezek szerint 10 gyerekből 5-6-7 ilyen problémás (vagy a szülei vagy a család úgy egy az egyben)-

el tudom ezt képzelni, ha pl. kereskedelemben dolgozol, nincs gyermeked és egész nap erre vagy kihegyezve- de hogy a gyerekek/szülők többsége (vagyis >50%) ilyen legyen, az szerintem túlzás.

(azt pedig már csak zárójelben jegyzem meg, hogy utcán is, boltban is, sőt játszótéren is VAN AZ A HELYZET - balesetveszély, autós forgalom stb.- amikor egy rákiáltás, kar elkapás stb. tényleg testi épséget, akár életet is menthet, de ebből sem érdemes általánosítani).

Én inkább a szigorú, következetes, de szeretettel nevelő "típus" képviselője vagyok- mégsem látom a környezetemben, hogy a kisgyermekes szülők frusztráltabbak lennének más felnőtteknél.

Abban igazad lehet, hogy a mostani társadalmi környezetben, a nagyobb munkanélküliségben, megélhetési gondokkal, hitelekkel stb., küszködő családok esetében valószínűleg a gyermektől függetlenül is pattanásig feszülhetnek az idegek így hó végén- de ez meg végképp nem azért alakul így, mert kisgyermek van vagy nem nevelnének.

Valószínűleg nehezebb a mostani gazdasági helyzetben szülőnek lenni, mint 10-20-30 évvel ezelőtt, de ebben sem vagyok biztos.

Minden jót és mosolygós délutánt a játszótéren :)

Akkor elárulom neked azt, hogy én múlt héten nem csak ordítottam, hanem konkrétan pofon vágtam a fiamat a nyílt utcán... Nem tudom, hányan látták, és abban a percben ez volt a legkisebb bajom. Könnyen lehet, hogy a jelenetnek tanúja volt egy hozzád hasonló "hozzáértő", aki csak azt látta, hogy szegény gyerek sír, az anyja meg veri a kis ártatlant, mert nyilván ez okoz örömet neki. Nem voltak ránk írva az előzmények (amit ide sem szívesen írok le, mert annyira gáz), sem az, hogy soha az életben nem kapott pofont előtte, és nagyon remélem, hogy ezután sem kell sort kerítenem ilyesmire.

Amúgy, mivel a Babák kategóriába írtál, felteszem, 2 évesnél kisebb gyereked van. Egészen biztos lehetsz abban, hogy fog ő még kellemetlen perceket okozni neked, amikre nem biztos, hogy minden alkalommal képes leszel szalonképesen reagálni.