Akik alkalmazzátok a következőket: a szoptatás, a hordozás és az együttalvás közül melyik az, amin keresztül a legerősebben érzitek a babátokhoz való kötődést?

Nem azért csinálom ezeket, mert a ma divatos kötődve nevelést majmolom, így könnyebb az életem és nekünk így jó.

Nekem a hordozás ad egy olyan bensőséges és megnyugtató biztonságérzetet, amit szerintem egy babakocsis anya-gyerek páros sosem élhet át.

Másfél éves a lányom, soha egy napot nem volt babakocsiban, el se tudnám képzelni, hogy ott lent, 1 méteren toljam, magamtól távol, védtelenül.

Tehát én egyértelműen a hordozásra voksolok :)

sajnos nem hordozom, mert ő nagy én kicsi vagyok és gerincproblémáim vannak, pedig szerintem is jó dolog...

nekem az altatás a legbensőségesebb

A második sorral szinte ki vannak lőve a tápszeres babák...

Nálunk az etetés a legbensőségesebb és az utána lévő összebújás.

Mindkettőt szoptattam, bár az elsőt többet.

Mindkettőt hordoztam, bár a másodikat többet.

A kicsivel soha nem aludtam együtt, mert a nagyot még mindig nem tudom átszoktatni a saját ágyába és éjjel néha leesek az ágyról.

Viszont néha vérzik a szívem, hogy kicsivel soha nem aludtunk együtt, hiányzik:(

A nagy jobban kötődik, szóval együttalvás.

Nekem, ha már választani kell, az együtt alvás volt a legnagyobb élmény. Szerettük mindketten, ahogy ott szuszog és illatozik a babánk közöttünk. A szoptatásért - bár mindkét gyerekemet szoptattam becsülettel 1-1,5 évig - soha nem voltam különösebben oda, a hordozást pedig praktikusnak tartom, főleg a másodiknál vettük nagy hasznát, de azért sem lelkesedtem olyan rettenetesen. Szerettem, de semmi lelki fájdalmat nem okozott, amikor 1 éves koruk táján végleg felhagytunk vele.

Egyébként én sem elvből neveltem így a gyerekeimet, hanem mert így hozta az élet. Szoptattam, mert volt tejem, hordoztam, mert a nagy nem bírta a babakocsit, a kicsivel pedig nem növesztettem plusz kezeket magamra, hogy egyszerre tudjak vele és a naggyal is foglalkozni (őt utcán soha nem kötöttem magamra, remekül elvolt a babkocsiban), és együtt aludtunk, mert a kicsim nem szeretett külön. Nem hiszem, hogy kevésbé kötődnének, ha máshogy alakul. Ráadásul kötődő nevelés ide vagy oda, rengeteg problémám van a 4 éves fiammal, épp teljesen magam alatt vagyok miatta, szóval az sem igaz, hogy az így nevelt gyerekek automatikusan kedvesebbek, érzékenyebbek stb. lesznek, mint a hagyományosan(?) nevelt társaik.

Csak az egyuttalvashoz volt szerencsem ezek kozul, a hordozokendot nagyon utalta a kislanyom, szoptatni pedig nem tudtam (fokent psziches okokbol, hala Istennek egy pszicholgussal vegul sikerult ezt lekuzdeni, ha adatik meg egy lehetosg szoptatasra, elek majd vele).

En a kotodest egyebkent az etetesek soran eltem at leginkabb, olyan pozban etettem, mintha szoptattam volna, csodajo volt. Egyutt aludni csak 20 honapos koraban keztunk, de hogy oszinte legyek, ezt is imadom - en is, a ferjem is. :)

Egyértelműen a szoptatás. Az első gyerekemnél valahogy az ülve szoptatás jött be, de a másodikat kényelmesebb fekve szoptatni. Ennél kózelebb soha nem leszünk egymáshoz, mint a szoptatások alkalmával. A hordozást altatásra használom, ha nagyon nyűgös, és nem tud elaludni a kislanyom, az együttalvás meg kényszer, mert sokat betegeskedett, aztán a nagyot sem akartam, hogy felébressze, így velem alszik, de jobban örülnék, ha saját ágyban aludna. Persze jó az összebújás, de félő, hogy leeseik, megnyomom. Szóval nyugtalanabb így aludni.

Amúgy szopizás közben a legszebb:)

Egyértelműen szoptatás.

Én sem "elvből" csinálom ezeket, hanem úgy, ahogy a babámnak igénye van rá.

Hordozás: 4-5 hónapos koráig hordoztam, amióta viszont a babakocsi sportrészébe ül, köszöni szépen de ő elvan ott, nézelődik, élvezi a sétákat.

Együtt alvás: Nem vagyok/lennék együttalvás párti. Hosszabbakat és mélyebben alszik a babám, ha külön van, de az első ébredés után magam mellé szoktam venni, mert különben nehezen alszik vissza.... Nagyon szeretek vele összebújni, de hiányzik már hogy egy nagyot aludhassak kényelmesen, forgolódva, úgy, ahogy szeretek.

Szoptatás: Eleinte fájt és utáltam a vee járó kötöttségeket, hogy egész nap rajtam lóg és nem ehetek akármit, mert fáj a hasa... aztán szép lassan összeszoktunk és most, hogy 9 hónapos és pikk-pakk elintézi a szopizást már nagyon tud hiányozni, hogy szopizzunk együtt békésen egy fél órácskát, vagy akár többet is. :) Olyan gyönyörű közben és olyan jó érezni a kis bőrét, az illatát, mindent... egyértelműen a szopi a "nyertes"... már előre fáj a szívem, hogy egyszer majd abbahagyjuk. :( :)