Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Anyukák, gyermeke (i) tek...

Anyukák, gyermeke (i) tek mennyi idős kora után kaptátok vissza "régi" életetek ritmusát?

Figyelt kérdés

Nem olyan válaszokra vagyok kíváncsi, hogy a"gyerekkel teljesebb lett az életünk, nem változott semmi" vagy " soha nem fogod már visszakapni, mert a gyerek ezzel a változással együtt jár" vagy "én már 1 napos korától flottul ellátok mellette ugyanúgy mindent".

Hanem: mikortól tudtál már nem rohanva/ több részletben elmosogatni, enni, leülni akár 10 percre is stb., anélkül, hogy a gyerek körül/ után kapkodtál vagy rohantál volna. Amikor már kicsit is lefoglalták esetleg játékok, egy mese....stb.


2014. márc. 27. 14:36
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Én konkrétan kb. a 3. hónapban (talán már korábban is, nem pontosan emlékszem) visszakaptam a "régi" életemet, bár nevezzük inkább úgy, hogy beállt az új rend. Nyugodt, magát is elfoglaló, jó alvó babám volt, lehetett mellette házimunkát végezni, enni, mindent meg lehetett csinálni. Szerencsére ma is ilyen (22 hónapos), persze mindennel, ami ezzel a korral együtt jár (hiszti, szétpakolás stb.), de ez természetes. Nem minden baba jár együtt káosszal.
2014. márc. 27. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Szerencsés vagy. Irigyellek. Nekem más habitusú gyerek jutott.
2014. márc. 27. 14:43
 3/11 anonim ***** válasza:
1. vagyok. Hát igen, ez gyerekfüggő.
2014. márc. 27. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Tudom, hogy nem ilyen választ vársz, de akkor is csak azt tudom írni, hogy az első perctől ment minden, de ez nem jelenti azt, hogy a régi életemet visszakaptam. Az már soha nem jön vissza.

Nekem nagyon nyugodt a gyerekem. Az elején sokat és nyugodtan aludt, pár hónaposan is eljátszott a játszószőnyegén, vagy a csörgőivel. Már majdnem két éves, de nagyon szépen eljátszik a játékaival. Amiket leírtál (mosogatás, 10 perc leülés) mindig belefér. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha szüksége van rám, akkor ne rohannék azonnal, bármit félbehagyok és ez így lesz, amíg élek, akkor is ha már felnőtt lesz.

2014. márc. 27. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Persze, azért tettem idézőjelbe én is a régi életet, mert az már soha nem jön vissza, nem is ezzel van gond. :)

Azt hiszem kissé kifáradtam a rohanásban, az én gyerekem soha semmi nem kötötte le, nemhogy 10 percre, de 2-re sem. Még a játszószőnyegen is sírt pici korában, amíg kimentem WC-re. Jelenleg próbálom önálló játszásra is szoktatni, de csak a hiszti...

Azt reméltem, hogy ez életkori sajátosság, de úgy látom ő ilyen típus lesz.Pörög ezerrel. Jaj de irigyelek most mindenkit, akinek nyugodtabb baba jutott :)

2014. márc. 27. 14:54
 6/11 anonim ***** válasza:
Mennyi idos a gyermeked? Nalunk elso gyereknel kb 1 eves kora utan volt az hogy ha belekezdtem vmibe akkor azt be is tudtam fejezni. Elso lanyom negy eves a masodik 9 honapos. A pici nincs el magaba de ennyi idosen a nagy is ugyanigy volt. Olyan mintha klonok lennenek. A picivel pont ugyanazon a problemakon megyunk keresztul. A nagynak meg ugrottam mindenre volt hogy a furdest is felbehagytam ha elkezdett sirni. A kicsinel meg ugy vagyok hogyha pl elkezdek mosogatni akkor azt befejezem ha torik ha szakad. 10 perc sirastol nem lesz baja
2014. márc. 27. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező neked mennyi idős a babád?
2014. márc. 27. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
10,5 hónapos. Akkor még van remény. :)
2014. márc. 27. 15:07
 9/11 anonim ***** válasza:
Nekem számottevő változás 1 éves kor után következett. Amikor elindult, (bár lehet nem csak ez volt az oka, csak hogy fejlődött, nagyobb lett, értelmesebb) hirtelen minden sokkal könnyebb lett, jobban lekötötte magát, úgyhogy onnantól kacérkodni kezdtem a második gyerek gondolatával, aztán mondjuk arra döntöttünk, hogy várunk még pár évet, de a lényeg, hogy 1 éves kora után lett sokkal jobb...és egyre jobb, mert 1,5 éves kortól meg pláne :)
2014. márc. 27. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Az első 3 depressziós,szenvedős hónap után kezdtem magamra találni.
2014. márc. 27. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!