Gyermeketek hány hónapos koában kezdett el beszélni?
A fiam 21 hónapos, és egy-két szót már egy éves korában is mondott. ("nem", "kakkó"=kakaó, "ott", stb.)
Aztán ő is "megkukult" pár hónapra, és 18-20 hónaposan kezdett újra próbálkozni beszélni. (De közben is mindent megértett, amit mi mondtunk neki.) Azóta egyre több mindent mond, ismétel mindent, mondja, hogy "apa", "anya", "nagyi", "mama", már szépen megnevezi az állatokat, mondja, ha éhes ("mammam"), szomjas ("inni"), ha tele a pelus, most tanulja a színeket, mondja az irányokat ("erre", "arra"), mondja és mutatja, ha valamije fáj, "megrendeli", mit akar reggelizni ("virsli", "tojás", "kenyér", stb.).
Még inkább csak egy-két szavas mondatokat mond, ragozni sem tud rendesen, de már ügyesen megérteti magát, és amit nem tud elmondani, azt elmutogatja. És amikor "beszélgetni", "sztorizni" támad kedve, még most is halandzsázik, bele-bele téve pár értelmes szót is, mellé pedig sokat gesztikulál, mutogat. (Így még telefonálni is szokott a rokonokkal.)
A fiam unokatestvére (kisfiú) is úgy tanult meg beszélni, mint a te kislányod. Kb 2 és fél éves koráig csak a szavak első (vagy csak a második) felét mondta ki (pl. nagyi="na"), aztán szó szerint egyik napról a másikra elkezdett folyékonyan beszélgetni, ragokkal, mindennel.
Ne aggódj, még nem késett el a lánykád semmivel, csak sok az információ, sok a megjegyeznivaló, és ehhez minden baba más technikát alkalmaz. :)
szerintem ne aggódj. egy ismerősöm kisfia már elmult három éves mire elkezdett beszélni. már mindenki orvoshoz akarta küldeni.aztán egyszer csak megszólalt és azóta be nem áll a szája.
én irigykedve olvasom itt néha hogy már 9 hónaposan mondja valakinek a gyereke hogy apa anya baba kutya meg ilyenek.
kisfiam most lesz egy éves de még csak annyit mond hogy bababa papapa mamamama. és ha babát lát arra azt mondja hogy auuu nem azt hogy baba.
most a kutyát ha mutatom neki annyit mond de miután mondom hogy vau hogy vuuu
17 hósom sem akar beszélni.
Kisfiú. Már egy éves kora körül mondta, hogy autó, kutyus, de azóta sem.
Ugatni úgy ugat, hogy arra ia "Ba"-t mond csak más hanglejtéssel. Ha éhes akkor nyekereg, hogy "éhhh".
Annyit mond, hogy gyere. Ez elég érthető, meg a haggyá! a bátyusnak aki mindig nyúzná szegényt.
Régen mondta azt is, hogy apa, de most csak kiabál neki "ááá". Mi tudjuk, hogy az Apának szól, de más rá sem jönne.
Az első fiam olyan hamar beszélt, hogy ez nekem így nagyon furcsa. Ennyi idősen már megismerte a Tankcsapdát a tévében és szólt, hogy "anya csap-csap-csa!"
Egy éves. A szavaknak az első szótagját mondja, elég sok szót ismer. Egyszerűbb dolgokat megért és megcsinál /pl gyere, megyünk enni - me..., eee.... vagy hozd a cipőd megyünk ki - ci...., ki/
Az állataink nevét tudja és mondja, ezen kívül 1-2 kétszótagos szót is.
Néha nagyon komolyan áll előttem és kiabálja a fél szótagjait, hogy "értsd már meg végre, mit akarok", ilyenkor ideges, ha nem esik le rögtön mit is akar:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!