Sír a babám a babakocsiban!?
Korábban már tettem fel egy kérdést ezzel kapcsolatban, de sajnos a probléma még mindig fenn áll. :(
8 hónapos a fiam, és lassan egy hónapja nem telik el úgy nap hogy séta vagy egy sima levegőzés (amikor nem tolom, csak kint van a levegőn) alkalmával ne kezdene el sírni a kocsiban.
Próbáltam én már mindent: lefektettem, felültettem, játékot adtam neki, vizet vittem az útra, sőt a legfrissebb próbálkozásom, hogy felszereltem a babakocsi vázára a hordozót, mert azt lehet velem szemben feltenni. (így kizárva az esetleges szeparációs szorongás, hogy nem lát engem a sportverzióban)
Teljesen tanácstalan vagyok!!! :( Ja, és aludni sem hajlandó a kocsiban...
Ma felhívtam a védőnőt, hogy hallott-e ő már hasonlót.
Szerinte (ami mondjuk az én fejemben is megfordult már), történt a Manómmal valami negatív dolog a kocsiban, ami miatt most fél benne lenni.
Hiába keresem egyszerűen nem találok semmit az emlékezetemben, hogy történt volna valami.
Azt ajánlotta, hogy pár napig felejtsem el a kocsit, ne is lássa a legényke. Most vigyem kézben/kendőben/kengurúban sétálni, majd pár nap múlva ültessem bele a kocsiba de csak addig legyen benne, amíg jól érzi magát. Ha elkezd nyűgösködni azonnal vegyem ki... így fokozatosan szoktassam hozzá a kocsihoz.
Valaki köztetek találkozott/átélt már hasonlót?
Szeretni fogja valaha a babám a babakocsit?
Ha elkezdem hordozni, nem fog nagyon hozzászokni ahhoz, hogy kvázi kézben sétálok vele?
Tanácsaitokat előre is nagyon köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nekem akkor sírt egyszer nagyon, mikor olyan melege volt
(igaz akkor üzletbe mentem vele, és kint hideg volt, bent meleg, folyt róla a víz. kicsomagoltam és elmúlt a bánat) :)
akkor is sírt, mikor unta, észre vettem, hogy imád otthon játszani a szobában, úgyhogy már nem mászkálunk annyit, mint korábban. (apja vére, én nem bírok sokáig egy helyben maradni, a párom elvan napokig is ötven négyzetméteren) :)
nálunk most, 9,5 hósan jelentkeznek a szeparációs tünetek. én vittem ma is hordozókendőt magammal, és mikor panaszosan "nyikorgott" a gyerek, magamra kötöttem. egy idő után visszaraktam, és elvolt.
én úgy vettem észre, ilyenkor kicsit ki kell venni, az a megoldás, illetve, ha belelovalja magát, haza kell húzni (nem is megyünk messze a háztól mostanság, illetve nem megyünk hosszú időre el)
én biztos vagyok benne, hogy ez el fog múlni... nálunk is, nálatok is.
ja, nekem pl. az is segített, hogy a parkban a körök folytonos rovása helyett, sétálok 10, 15 percet, aztán odamegyek egy játszótérre, ahol kicsi gyerekek vannak, és ott dumálok az anyukákkal a friss levegőn, a gyerek meg tátott szájjal figyeli a többi csemetét, és akár órákig is leköti a látnivaló, a nézelődés :)
szerintem ezt próbáld ki, egy játszótéres nézelődést :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az én lányom kezdettől fogva utálta a babakocsit. Na jó. eleinte, néhány hetesen aludt séta közben, de ahogy nyílt a kis elméje, úgy kezdett el sírni a babakocsiban. Ahogy képes volt jelezni, hogy vegyem ki, úgy kéredzkedett kifele. Ahogy kivettem, megszűnt minden baj, így én nem csak őt cipelhettem, de még a kocsit is tolhattam magam előtt, plusz nyűg volt csak.
Az sem segített, hogy sport változatban velem szemben volt, hogy lásson engem, meglegyen a kontaktus, elenyészve tudtam csak babakocsival közlekedni.
Hamar elraktuk a kocsit, inkább kézben vittem, ahogy pedig megtanult járni, azóta inkább sétál mellettem.
Sajnos a közelünkben nincs játszótéra. Ami van, ahhoz eljutni kocsi kell, akkor viszont a setaresz marad el....
Persze én is ki szoktam venni a kocsiból ha sír, aztán úgy megyünk tovább. De a kocsit is tolni+ cipelni popoját, tényleg elég nehéz feladat.
Ma kipróbálom a hordozokendot! Kíváncsi leszek mit fog szólni hozzá. :-)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az egyévesem kb. négy hónapig állandóan sírt benne, majd meguntam és hordoztam, egy kis idő után visszatettem és így már legalább 3/4 órát elvan, de nem imádja.
Még most is néha ki kell venni egy kicsit és visszatenni.
Én beletörődtem!!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
sziasztok!
nem is gondoltam volna, hogy ilyen "sok" embert érint ez a probléma. Én soha életemben nem láttam még olyan babakocsiban ülő babát, aki ordított volna! :(
Meg amikor azt olvasom, hogy van aki csak a babakocsiban képes aludni!!!???
Ma fogtam a hordozókendőmet (amit még soha nem használtam, egy sírós alkalmat kivéve) és abban mentünk el sétálni! :) nagyon jó volt!!! olyan belsőséges... nem is tudom megfogalmazni... azt hittem, hogy a hátam/derekam nem fogja bírni, mert már lassan 9 kiló a Manóm, de annyira édes volt, hogy úgy hozzámbújt és el is aludt, hogy úgy érzem egy fokkal feljebb lépett a kapcsolatunk! (ez most elég hülyén hangzik, de akkor is valami ilyesmit érzek) :)
Végre nem sírt!!! helyette inkább "magyarázott", nagyon cuki volt.
végül is két órát így is sétáltunk ebben a gyönyörű időben.
Szerintem jövő héten fogom megpróbálni visszatenni a kocsiba, aztán majd meglátjuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Szerintem jövő héten fogom megpróbálni visszatenni a kocsiba, aztán majd meglátjuk."
Ha ennyire egyértelművé vált, hogy ő is inkább a hordozást preferálná, és neked is bejött, akkor miért erőlteted még mindig a kocsit?
Kedves 9-es válaszoló!
A kérdésed elgondolkodtatott...
Valóban nagyon jó érzés volt hordozóval sétálni tegnap, de azért azt sem bánnám, ha a kocsiban is ellenne. Ezért "eröltetem" a visszaszoktatást. Persze ha nem fog neki tetszeni akkor végképp lemondok róla.
Egyébként Ő nem kezdetektől utálja a kocsit, nagyon sokszor órákat aludt benne. Ez a jelenlegi állapot kb. 1,5 hónapja áll fenn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!