Miből tudtad, hogy kész vagy a második babára? Teljesen biztos voltál benne, hogy akarod?

Nekem elég sok idő kellett, pedig nagyon jó terhességem volt, a szülés is az egyik legjobb élményeim közé tartozik, hülyeség, de annyira szeretem a kislányomat, hogy el sem tudtam képzelni, hogy legyen még egy gyerekem, mert attól féltem, hogy nem tudnám ennyire szeretni, meg kevesebb időm lenne a nagyobbikra.

4 éves volt a kislányom, amikor úgy éreztem, hogy most már szeretnék 2. babát, meg már ő is nagyon vágyik egy testvérre, "a természet iróniája", hgoy sajnos 1,5éve próbálkozunk sikertelenül. Teljesen biztos vagyok benne, hogy akarom. :)

Én is pont így vagyok ezzel...

Nem tudom elképzelni, hogy lehet így szeretni még egy babát, mint én a másfél éves lányomat!!

Pont egy cipőben járunk!!! :)

Én tudom, hogy minimum két gyereket szeretnék, de inkább hármat.

Viszont ettől függetlenül "tartok" a babavállalástól újra...

Én ezektől félek:

-Nehogy baj legyen a terhesség alatt és itt kelljen hagyni a lányomat, mert nekem kórházban kell lennem!!

-Nehogy betegség merüljön fel, vagy veszélyeztetett legyek.

-Vége lesz a "nyuginak", ami egy gyerekkel sem felhőtlen nyugi, de mégis már rugalmas, tudunk jönni, menni, szuper Vele, a hisztiktől eltekintve. :)

-Nem fogja azt érezni a lányom, hogy magára hagyom? Hogy jobban szeretem a tesót? Hogy Ő nem volt elég nekünk??

-Félek, h kettéválunk a férjemmel, mármint csak úgy értem ezt, hogy rengeteg apukát látok lent kószálni a kicsikkel és az anyuka meg fent babázik...

Én ezt nem tudnám megtenni.. Persze egy két alkalommal muszáj, amíg a kicsit is le lehet hozni sétálni, de annyira sokat látok ilyet, pedig már a picijük sem újszülött és mégis a naggyal Apa le van "zavarva", hogy anya nyugiban babázhasson.. Sőt, olyat is ismerek, aki még terhes, de már nem bírja, vagy a mamát odarendelte, h szórakoztassa a gyerekét, amíg Ő pihen..

OKé, nehéz lehet, de ha bevállalnám, ÉN akarnám csinálni és nem passzolnám le a lányom senkinek...

DE én, ill mi a Férjemmel kitaláltunk szinte minden kérdésemre egy megoldást!!:))))

3 éves korkülönbség!

Szerintem szuper, MERT: ekkorra a lányunk elég nagy lesz ahhoz, hogy Ő legyen az igazi naaaagy segítség, a pótmama, az oviban is nagyon menő ha van egy kis tesó, az ovi leköti napközben és így nem lesz féltékeny, h nappal mennyit szoptatom, veszem fel, gügyögök Neki, stb, hanem játszik, lefárad az oviban és a délután inkább az övé lesz, többet figyelek Rá és a kicsié meg a nappali időszak lesz. :)

Egy 3 éves tud egyedül enni, inni, valamelyest vetkőzni, öltözni, szobatiszta, beszél, el tudja mondani, ha valami bántja, vagy kérdése van..

Mindezeket egy két éves nem tudja és nagyon sok anyuka ismerősöm ezek ellenére két éves korkülönbséget vállal...

ÉÉÉÉÉsssss a nagyobbat lepasszolja bölcsibe... Szép, mondhatom!! :((

Na meg én imádok itthon lenni Vele, pedig visszavár a 4 órás szuper munkahelyem, de mégis jobban szeretnélm kihasználni a lányommal a 3 itthoni évünket és utána jöhet a tesó, jövő tavasszal. :)

MI így gondoljuk, kíváncsi vagyok mi a véleményed!

(Jah és a szeretetről pedig az összes többgyerekes anyuka meggyőzhet, h tuti mindet imádod majd, ahány babád lesz. :)))

Plusz a féltékenység elkerülésére is vannak tippjeim: Pl én inkább a naggyal lemegyek sétálni és a kicsit hagyom fent, míg alszik. Ő nem érzi ki van Vele, de a nagy azt látná, ha a picivel maradnék, h na megszületett és Anya csak ott van, ahol a tesó... Miért is lennék?? Mi attól még mehetünk ide-oda, vásárolni, sétálni míg a kicsi alszik. Mama közel lakik, addig babázik és így nem érzi a lányom, h "elveszített". Mert annyian ezt mondják, h innen ered a féltékenység. :)

De ez megtörténhet szinte bármilyen korú gyereknél és talán minél kisebb, annál kevesebb az esély részéről az empátiára, megértésre, stb. :)

Ha meg túl sok a korkülönbség, akkor nem lesz soha egy témájuk.