Mikor fog az utcán, cipőben járni?
Kb 3 hete indult el, nem siettetek semmit, csak kérdezem. Tegnap vendégségben voltunk és koszos volt a föld, ezért rajta hagytam a cipőt, ő meg csak állt és nézett. Aztán úgy gondoltam, hogy végül is padlófűtés van, a zoknit ki lehet mosni, úgyhogy levettem róla a cipőt. Körbejárta így az egész lakást. Ezért kérdezem, hogy cipőben mikor fog járni? Ti babátok hogy indult el cipőben? Próbálgattátok letenni és egyszer csak elindult úgy is, vagy ő maga döntött úgy, hogy kiszáll a babakocsiból és inkább megy?
4 nap múlva lesz 13 hónapos
Mi anno alapbol ugy segítettünk neki, hogy cipo volt rajta.
1evesen indult el es eleg sokat akarta mar elotte is gyakorolni. Igy a közeli játszóra is "setalva" mentünk, azaz fogtam a két kezét es gyakorolt. Egy kis idő utan az egész távot (3perces út) gyalog tettuk meg, nem fáradt el.
Egyebkent o rettentően őrült a cipojenek. Le se akarta venni ;)
Az enyém két hete indult el, bentre puha talpú cipője volt, van.
Így az utcai sem gond neki. Annak is vékony hajlékony talpa van.
Egyenlőre 5-6 méter után elfárad, 10 hónapos.
Az enyém 15 hónaposan indult el a lakásban zokniban (13 hósan ment 2-3 lépést, 14 hónaposan 8-10 lépést egyedül, de folyamatosan csak 15 hónaposan).
Kint az utcán ha leraktam összecsuklott, mint egy rongybaba még másfél hónapig kb.
Utána már ment kint is, de nagyon keveseket.
Most 3 éves múlt 2 hónappal és talán 1 hónapja hajlandó nagyobb távokat gyalogolni. (Sok TSMT és különböző más fejlesztések hatására.)
Nála az autizmus okozta ezt, mára kiderült sajnos.
Az én fiamnál is így volt,bent a lakásban tappancsos zokniban spurizott kint meg cipőben azt se tudta mi van ő is csak állt bambán pedig nagyon jó minőségű hajlékony puha talpú bokatartós Siesta cipője volt!Kb 1 hónap kellett neki míg megszokta hogy cipőben is lehet menni!
Tehát sztem nyugi,türelem menni fog ő cipőben is!
Off:milyen cipője van?
11 hósom is lassan elindul és nem is tudom milyen cipőt vegyek neki mert hát vmelyik nap néztem Siestákat 13 e volt a legolcsóbb!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!