Van még az enyémen kívül olyan baba, aki utál fürödni?
Figyelt kérdés
Már a kórházban mondták, hogy ki nem állhatja, zengett tőle az osztály. :) Apja ugyanilyen volt. Már ott elszakad a cérna, ha nekiállok vetkőztetni, és vége a világnak, míg rá nem kerül a ruha újra. Kb. úgy sír, mint akit nyúznak. Ugye van még ilyen baba, nem én vagyok ennyire balfék? :D2013. dec. 15. 21:12
1/8 anonim válasza:
A húgom. Ugyanilyen volt. Már én utáltam az estéket emiatt. Nála mondjuk a fürdés utálata kitartott kb. 14 éves koráig. Illetve a fiam sem szerette az elején, kb. mostanra kezdi megszeretni (2,5 hónapos).
2/8 anonim válasza:
A Fiam is utálta :)
Aztán próbálkoztunk sok mindennel, és a nagykönyvinél kicsit hűvösebb víz és a hason pancsiztatás vált be.
Meg utána a hajszárítózás, na azt imádta :))
3/8 anonim válasza:
Az enyém sem szeretett, hónapokig. Üvöltött, bármivel próbálkoztam. Ma már egy vizicsibe, 3 és fél éves.
4/8 anonim válasza:
A kisfiam most 2 hónapos, kb. 2 hete értük el, hogy ne ordítsa végig a fürdést, lassan talán tetszeni is fog neki. Párszor úgy fürdettük, hogy az apja beült a kádba, én pedig a mellkasára tettem babót, ott megnyugodott, és hagyta magát fürdetni. Azóta pedig azt csináljuk, hogy az apja végig fogja a kezét (ha nincs itthon, akkor egy textilpelust adok a kezeibe, azt moncsolgatja), és a cumija végig szájában van, ha véletlenül kiesik, gyorsan visszaadjuk neki, így nem sír.
5/8 anonim válasza:
Unokaöcsém is így volt ezzel, kb 1,5 éves koráig. Nem te vagy a béna!!! Nem szereti.
Gondolom, probáltad lerövidíteni a fürdést, esetleg próbálja kádba textil pelust alá tenni.
6/8 anonim válasza:
Ezt a kérdést mintha én írtam volna :D 3,5 hónapos a kislányom és szintén ilyen problémával küzdünk.Még a vetköztetésnél nincs gond,de ahogy beleér a popó a vízbe úgy üvölt mint a sakál.Sokszor már attól félek nehogy átjöjjön valamelyik szomszéd hogy mit csinálunk a gyerekkel.Már mi is próbáltunk sok mindent de eddig hasztalan.Úgy hogy marad a gyors fürdés :)
7/8 anonim válasza:
Nálunk az alátett textil pelenka és a hidegebb víz oldotta meg az üvöltést, de ő még nagyon pici volt akkor.
Most már csak akkor sír, ha nagyon fáradt/éhes, vagy túl meleg a víz.
8/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm, akkor "jó". :D Én már mindent kipróbáltam, volt rá 7 hetem, de eredménytelen. Valósággal menekül, ha nekiállok vetkőztetni. Ordít és csapkod. Na mindegy, majd csak jobb lesz egyszer. :)
2013. dec. 16. 08:00
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!