Könnyebb bánni egy 1 év körüli babával, mint egy 8 hónapossal? Lagziba megyünk majd áprilisban, egy kicsit félek, hogy csak küszködés lesz.
Mi kétszer voltunk ebben az évben lagziban, az egyiken 11 hónapos volt, a másikon 1 éves. Hát...katasztrófa volt mindkettő. Amikor 11 hónapos volt, a terembe alig tudtunk bemenni, mert egyfolytában ordított a hangos zenétől. Ráadásul nem barátkozik, igy aki ránézett, na attól is orditott. Amig az esküvőre mentünk, aludt(babakocsiban), igy én kint voltam vele, a templomból ki kellett hozni, mert annyira hangoskodott, meg hisztizett. Mivel akkor még nem járt, csak kapaszkodva, álandóan sétálgatni kellett vele. De azért elvoltunk. 10 óra után bukott ki, akkor jöttünk haza.
A másik lagziban: mikor odaértünk, na az ajtón nem tudtunk bemenni, mert orditott a hangos zenétől. Több mint egy óra hosszat voltunk kint, aztán indultunk az esküvőre. Elaludt, igy a polgárin megint kint tologattam a babakocsiban, aztán a tplomból szintén ki kellett hozni, mert síránkozott, és ment volna .....de még ekkor sem tudott menni magától, igy a vacsoránál én ettem a levesből, apa a másodikból, és találkoztunk a sütinél egy picit. Nekem nem volt jó, nem élveztem a lagzit, csak a gyerekkel rohangáltam mindenhova (vagy az apja), este fele már nyügös volt, sem volt jó semmi, kinlódott, sírt, hisztizett,...10 körül jöttünk el onnan is, de én alig vártam, h hazaérjünk. Mivel 1 óra hosszára volt az esküvő, még azt sem tudtuk volna megoldani, h hazavisszük, megfürdetjük, letesszük aludni, aztán anyám vigyáz rá este, és mi meg visszamegyünk. Mondtam a
férjemnek, nem kívánok mostanában töb lagziba menni.
Ha megoldható lesz nektek, vigyétek haza fürödni, aludni, és este menjetek vissza. Hogy nappal milyen lesz, akkor derül ki majd, nem-e fogzik, hogy fog aludni, mert ezek nagyban befolyásolják majd az adot napot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!