Tudom buta kérdés, de más is gondolkozott ilyenen?

Hú ez nagyon nehéz kérdés.

Èn is így voltam a második terhességnél.

A szülés után azon sírtam a korházba hogy megcsaltam a nagyot, és konkrétan undor Volt bennem magam iránt hogy a nagyot egyedül hagytam a kicsi miatt pár napra.(pedig mindig lepasszoltam nagyszülökhöz ha este elmentünk...)

Kegyetlen rossz érzés Volt. Persze a kicsit is imádom, mindenemet oda adnám érte is. De a nagy és a kicsi közti szeretetem teljesen más. Nem kevesebb vagy több, de a két gyerek is annyira más.

Imádom indegyiket.

Hosszú lesz, de annál édesebb lesz a viszontlátás.

És hidd el, ha ott lesz a második, ő is pontosan olyan egyszeri és megismételhetetlen csoda lesz, mint az első és egy percig nem lesz kérdés, hogy egyforma mértékben, de eltérő módon fogod szeretni őket. Mindennél jobban. Mindkettőt.

Én amikor a kicsi megszületett (4 év, lányok), akkor a nagyot sokkal jobban szerettem, aztán 1-2 hónap múlva meg a kicsit szerettem jobban. És mikor a kicsi kb. 4-5 hónapos lett, akkor jött el bennem az, hogy mindkettőt egyformán imádom, pedig óriási különbség van a két gyerek között kinézetben és viselkedésben is.

Óriási lelkiismeretfurdalásom volt mindaddig, amíg ez el nem jött.

Szia!

Hasonló dolgok foglalkoztatnak engem is... Kisfiam 2,5 éves, és én is 18 hetes terhes vagyok. Én attól is félek, hogy a fiam mit fog szólni hozzá, hogyan fogja földolgozni, hogy onnantól, ahogy megszületik a kistesója, nem 100% ban körülötte forog majd minden. Félek attól, hogy emiatt irántam, vagy a tesója iránt haragot fog érezni...

Én is pont így voltam. Úgy éreztem, hoyg megcsalom a nagyot, a második terhességemmel negyed annyit nem foglalkozam , mint az elsővel. Ráadásul másodikra is lányt vártam, aztán fiú lett amiatt is csalódott voltam, nagyon.

De a 32. héten kórházba kerültem visszatartásra, akkor eszméltem rá, hogy a picivel is kell foglalkoznom, mi akartuk őt, és már ő is van,, na ettől kezdve meg a picivel szemben lett lelkifurdim:) Egyébként a nagy szinte észre sem vette hiányomat. Amikor a kicsi megszületett természetesen hozott ajándékot a tesónak:)

Nálunk szinte napra 2 év a korküli a a kicsi már 17 hónapos, és imádom, hogy pasi:):) És igen osztódik:) Persze van irigység és féltékenység köztük, és lavírozni kell, hogy mindkettejükre jusson idő, de megéri!!:):)

Egyáltalán nem buta kérdés, szerintem minden lelkiismeretes anyában felmerül. Én mindig úgy éreztem, hogy az első szülött fiamnál senkit a világon nem tudnék jobban, de még csak ugyanannyira szeretni, viszont biztos voltam benne, hogy nem akarom, hogy a gyerekeim ne egyforma mértékű szeretet kapjanak. Nekem idő kellett ahhoz, hogy a kicsivel szemben is kialakuljon az az erős kötődés, ami a nagynál megvolt. Hangsúlyozom, nem a szeretet, hanem a kötődés. A szeretet a legelejétől fogva megvolt.

És egyforma mértékben szeretem őket, csak éppen más módon. A nagy fiamat az okos kis fejéért, a soha be nem álló szájáért, azért mert mindig mond valamit, amin megszakadok a röhögéstől, és mindig lenyűgöz azzal, hogy mi mindent tud, ismer, ért. Imádom a gyönyörű szemét, azt, hogy szófogadó, illedelmes, és erős a szociális érzékenysége. Imádom, ahogy puszit, ahogy megölel, és ahogy hív, hogy vele foglalkozzak, vele játszak, rá figyeljek. A kicsi fiamat a gyönyörű mosolyáért, amivel mindenkit levesz a lábáról, a kis szöszi hajáért, a drága kis húsos, erős testéért. Azért amikor a hátamra mászik, és kiabálja, hogy GYÍ!, azért, amikor a lakásban keres és mondja, hogy Anya hol vagy?. Azért mert mindig mászik rám, bújik hozzám, mert folyton utánam koslat. Imádom, ahogy brümmög az autókkal, és ahogy elmélyülten egyetlen szó nélkül böngészi a könyveket. Imádom az ügyes kis kezéért, amivel már 7 hónaposan tudott labdázni és persze azért is, mert ő maradt a pici babám. :) Mindkét gyermekedet imádni fogod! Más módon, másért, de pontosan ugyanannyira, mert az anyai szív ilyen! Ne parázz ezen, minden rendben lesz!!! :) És ha a kicsi ellátását első perctől kezdve úgy csinálod, hogy miatta a nagynak ne kelljen úgy éreznie, hogy a kicsi miatt nem lehet ezt sem, azt sem (fél kézben büfiztetés mellett a naggyal tudsz tovább rajzolni, vagy fél kézben tartva szoptatod a kicsit, miközben a naggyal legózol, olvasol, stb.), akkor nem lesz benne féltékenység, harag sem veled, sem a tesóval szemben. Viszont a kórházi tartózkodás alatt valószínűleg nagyon fog haragudni, amiért nem vagy vele otthon. Ez gyakorlatilag mindenkinél így volt.