Hogy néz ki a napirendetek néhány hetes babával?
Néhány hetes korában még nem volt napirendünk.
Fél éves kora körül kezdett beállni.
3 hetes a kislányunk. Próbálok napirend szerint, de ugye ez még nehézkésen sikerül némely napon.
szóval, esti fürdetés 20 óra körül van, utána eszik és este 9-fél 10 fele fektetés. Itt vagy bealszik vagy altatni kell még egy fél vagy egy órán át. (nehezen elalvó kislányunk van)
aztán éjszaka még egy álometetés 11 után, majd kel 3 körül. Etetem és megint az altatás egy kész rémálom. :)
aztán alszik 7-ig kb. majd etetés.
ekkor kel a nagyobbik gyerek. Most csak a pici gyerek napirendjét írom tovább.
szóval aztán pelenkázás, játék (ami nem sok, mert nem bírja) majd jön az első alvása 9 fele. utána alszik.
én keltem az alvásból, hogy 3 óránként egyen. aztán ez megy egész nap, majd este picit kevesebbet nagyom aludni, fürdés előtt.
ilyesmi rendet próbálok tartani, sajnos eléggé szeretem a napirendet, én már az első naptól kezdve ragaszkodom a rendszerességhez és ki tudok (sajnos) borulni, ha borul a rend. :( na ezt kéne valahogyan orvosolni
Én nagyon szeretem a rendszerességet és igyekszem is kialakitani napi rutint, de ez a szoptatás teljesen borit mindent, mivel nem csak jóllakik és alvás, hanem szinte egész nap cicin csüng, közben pedig próbálom megtartani a nagyobbik gyerek rutinját és napirendjét.
Ma 2 hetes a babám és most volt eddigi legnehezebb éjszakánk. Egyszerűen nem akart aludni mert éhes volt fél 12-től fél 4-ig, végül tápszert kapott, hogy aludjunk, mert 2 napja egyébként is pótolnom kell, mert szinte mindig éhes. Az egyetlen, amit rendesen betartunk, hogy minden este 7-kor van a fürdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!