Mik azok a dolgok, amiket másképp csináltál a második babánál?
2 év a korkülönbség a gyerekeim között.
Terhesség alatt jóval kevésbé értem rá "kímélni magam", sokat futottam, emelgettem a nagyot. Kb. minden megvolt már a nagytól, alig vettünk neki valamit. Viszont használtam nála hordozókendőt, az nagyon sokat segített. Már nem is próbálkoztam azzal, hogy sírva hagyással tanítsam meg egyedül elaludni, ez az elsőnél sem jött be. Arra viszont odafigyeltem, hogy ne szórakoztassam, ha amúgy jól elvan, így már egész kicsi korában sem szokott hozzá, hogy folyamatosan vele foglalkozom - igaz, ez valószínűleg temperamentumfüggő is, ő nyugis volt. 1 éves koráig velünk aludt egy ágyban, a nagynál még ettől is féltünk.
Viszont mindkettőt igény szerint szoptattam fél évig, utána kezdtük a hozzátáplálást, ezt ugyanúgy csináltam. A nagyot 13 hónapig szoptattam, a kicsit 18 hónapig. Mindkettő nagyon sokat szopizott 1 éves koráig éjjel, ezt majd a harmadiknál megpróbálom kikerülni.
Másodiknál már nyugisabb voltam. Akkor már nem érdekeltek a jó tanácsok és éreztem, hogy az a jó amit épp csinálok. Nem görcsöltem már rá a dolgokra így kiegyensúlyozottabb voltam. Babakocsiban altattam az elsőt mert nagyon sokat szenvedtem, hogy aludjon de a kiságy nem volt jó. Sokszor mondta anyukám, hogy ez nagyon nem jó a kiságyban kell aludnia. Másodiknál hamarabb betettem a babakocsiba és nem szenvedtem vele heteket. Elsőnél úgy gondoltam, hogy 6 hónaposan hozzátáplálom és ragaszkodtam, hogy akkor egyen is. Másodiknál sokkal jobban figyeltem, hogy a babának mik az igényei. Hiába próbáltam bele erőltetni nem ette így hagytam még egy hetet neki és akkor próbáltam újra. Végül 7 hónaposra csúsztattuk a hozzátáplálást. Elsőnél mikor első hónapban megkapta az oltást doki azt mondta, hogy adjak neki egyből kúpot. Másodiknál már csak akkor adtam volna, ha felmegy a láza, de nem is ment fel.
Szerintem sokat számított, hogy már tudtam, hogy mik történhetnek mert már volt egy gyerekem. Másodiknál már annyira könnyen ment minden. Mindenkire volt időm és nyugisabb voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!