Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Cicivel megnyugtatás kérdése....

Cicivel megnyugtatás kérdése. Most akkor ennyire káros lenne?

Figyelt kérdés

Bocsánat ha kicsit hosszú lesz.

4,5 hónapos a kislányom. Az elején sehol nem maradt meg, hasfájós is volt, bölcső, kiságy, babakocsi mind kilőve (már bölcsőbe behajolva szoptattam, éjjeleket átsétáltam, tudjátok milyen kemény tud lenni ez az időszak) és jópár átalvatlan éjszaka után egyszer egyszerűen belealudtam a szoptatásba. Nagy bűntudatom volt, de aztán újra előfordult. Majd egyre többször és tulajdonképpen fantasztikusan jókat aludtunk együtt. Na így kezdődött a babám magam mellett altatása. Aztán kb 3-4 hónapos korában szépen lassan kiságyba tudtam tenni egy-egy szopi közötti időszakra, de még ma is sokszor az ágyban köt ki velem. Emiatt elég sok kritika ér.

A másik kritika pedig azért, mert esténként, a szokásos esti nyűgösségnél cicivel nyugtatom meg...csak nyöszörög és sír a baba, aztán párszor cicire teszem míg egyszer csak bealszik rajta. Onnantól már általában rendben is van egész éjjel, csak enni kel fel (kb 2szer). De már nincs az a borzalmas éjszakai sírás, órákon át tartó sétálgatás...egyszerűen beteszem a kiságyba, ha megéhezik akkor felkelek, magam mellé teszem én pedig alszom tovább. Vagy felébredek és visszarakom a kiságyba, vagy együtt alszunk tovább. De az éjszakáink már sokkal de sokkal könnyebbek, nincs sírás, nincs hiszti, csak alvás és evés.


Na most erre a módszeremre nagyon sok kritikát kapok a családból és a férjemtől, hogy milyen rossz szokásokat nevelek a gyerekbe, és majd még 2 évesen sem tudom kitenni majd az ágyamból.

Az én érveim erre:

- a baba sír/nyöszörög, mert szüksége van valamire. Miért tagadnám meg tőle az anyai ölelést/cicit ha arra van akkor szüksége? Pl a kiságyat is most kezdi megszokni mindenféle erőltetés nélkül, szépen magától, úgyhogy majd a cicivel megnyugvást is el fogja hagyni idővel magától. Szeretettel is le lehet szoktatni egy babát, nem kell semmilyen szintű erőltetés.

- nem érzem még azt, hogy bármit is direkt csinálna a baba és hogy "játszana" a sírásával csak hogy cicit kapjon

- egyszerűen megnyugtatja a cici, mert még nem tudja hogyan aludjon el magától, majd szépen ez is jönni fog magától. Addig pedig ott lesz a cici, ha kell akkor egy évig vagy még tovább, amíg szüksége lesz rá addig megkapja (na most nyilván nem több évről beszélek)


Szóval alapvetően a szeretettel irányítgatás az elvem nem pedig a kicsit erőltetve leszoktatás. Most meg lehet kövezni, de nem érzem azt, hogy egy ilyen pici babának bármilyen szüksége szórakozás vagy hiszti lenne, egyszerűen akkor valami baja van, miért tagadnám meg tőle azt ami megnyugtatja?


Mondanátok véleményt, tanácsot, hogy most tényleg ennyire elkényeztetem már most a babámat, és sokkal erősebben kellene leszoktatni ezekről a rossz dolgokról?


Egy kis egyéb infó: már visszamentem dolgozni, úgyhogy anyám és a férjem is aktívan részt vesz a baba mindennapjaiba, úgyhogy azért persze nem alaptalan a kritikájuk, csak én nem teljesen értek ezzel egyet.



2013. szept. 26. 09:43
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Nem ártana figyelmesen elolvasni a kérdést...
2013. szept. 26. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
Ennyi idősen nem lehet "elrontani" egy babát. 6 hónapos korára kialakulhatnak szokások, de egyik sem köbe vésett. Azt adod a babádnak, ami ennyi idősen kell neki. Ennyi, szerintem.
2013. szept. 26. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:

Igen már sajnos dolgozom, külföldön élek és itt ennyi a GYES. 16 hétig maradhatsz otthon (nincs 4 hónap sem) és utána vagy visszamész dolgozni vagy kirúgnak. (Kértem a főnökömtől másfél hét szabit hosszabításként, de az már túl sok lett volna és csak 3 napot kaptam...no comment)


Nap közben nincs gond az elalvással. Minimális ringatással vagy csak simán a babakocsiban már-már elalszik magától. Néha kicsit nyűgösebb napközben, akkor persze próbálgatni kell a helyeket (kiságy, babakocsi, Adamo stb) és az egyik bejön neki. De amikor alvásra kerül a sor, meglepő módon, de elkezdte saját magát altatgatni.


Itt most csak az esti nyűgösségről van szó. Oda mindig kell a cici. Fürdés után még ébren van fél-egy órát, aztán elkezd hisztis lenni, cicire teszem és szépen belealszik. Majd "lecsatlakozik" magától, be a kiságyba és többnyire már csak a következő etetésnél ébred fel valamikor éjjel.


Tegnap pl az egész esti hiszti kb 5 perc volt. Ölemben volt, játszottunk, aztán nyűgösség, cici és alvás. Hihetetlen gyorsan ment.


Tegnap előtt viszont a férjem akarta elaltatni, hogy tanuljon meg cici nélkül elaludni. Én hagytam is, de mikor már sirdogált a gyerek át akartam venni. Ő nem hagyta és szó szerint kitessékelt a szobából (nehogy megérezze a gyerek a jelenlétem), addigra már szegénykém nagyon behergelte magát, se lát se hall reszketve üvöltött. Én pedig a zárt ajtó mögül végighallgattam a kb 15-20 perces műsort, majd a gyerek elaludt. Na most soha nem fogjuk megtudni, hogy azért aludt el mert már nem volt szüksége az anyjára/cicire vagy pedig csak belefáradt a sírásba...


Na ezzel nem értek egyet, miért ne kaphatná meg a cicit minden este akár hónapokig, évekig, én minden este ott leszek vele.

2013. szept. 27. 08:50
 14/20 anonim ***** válasza:
Ha csak az estéről van szó, akkor csináld úgy, ahogy akarod. Én is szerencsésebbnek tartom, ha egy gyerek magától el tud aludni, de ezt erőltetni (pláne ilyen picinél) nem lehet és nem is érdemes. Viszont nem ártana ezt megbeszélni a férjeddel, érvekkel alátámasztva meggyőzni arról, hogy így jó a babának, mert ez a kitessékeljük egymást a szobából nem felnőtt módszer és nem is vezet sehová.
2013. szept. 27. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

Én majdnem 2 évig altattam cicin, aztán átraktam a kiságyba. Teljesen jól működött. Nem értem miért kell kikészíteni egy 4,5 hónapos babát. Nemrég a hasadban volt, persze, hogy szüksége van rád, az illatodra! Ezt vétek megvonni tőle.

A férjed nem dolgozik? Napközben nem cicizik, csak éjszaka? Különben tápszeres?

2013. szept. 27. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:

De dolgozik a férjem, főleg anyám vigyáz a babára csak néha egy-egy szabi erejéig a férjem. Illetve persze az estéket közösen csináljuk. De egyébként egy szavam nem lehet a férjemre, a kezdeti "jajj nem tudom mi is a dolga egy apukának" nehézségek után elég sokat segít ahol tud és mindent megcsinál amire csak megkérem. Csak ez a múltkori rákattanás készített ki kicsit, nem bírom nézni a babám sírását...pláne ha nem látom az értelmét.


Napközben csak délben szopizik, amikor hazaugrom, egyébként cumisüvegből. Néha kicsit magyaráz közben, de általában nincs gond. Egyébként 100% anyatejes még. Úgyhogy fejek a munkahelyemen szakadatlanul...:-(

2013. szept. 27. 09:28
 17/20 anonim ***** válasza:
16 hétig lehet csak otthonmaradni? Ez azért durva.... én így nem is szülnék! SZoptatni sem lehet normálisan. Fejéssel hamar elapad a tej sajnos.
2013. szept. 27. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Bocs hogy nem a kérdésedre válaszoltam
2013. szept. 27. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Az igazság az, hogy a babák így vannak programozva. A anya és anyai mell közelsége kell és nyugtatja meg. Ez ősi ösztön. Sajnos a fejlett társadalmak pont ezeket a fontos kritériumokat nem veszik figyelembe, és kényszerítik vissza dolgozni az édesanyákat. Szerintem nem csinálsz semmit rosszul. Amikor csak teheted, bújjatok össze a babáddal, hogy érezze szereted és amikor tudsz, számíthat rád. Ezzel tudod a legjobban megalapozni a biztonságérzetét. Ha kezdetben együtt alszotok el, kit érdekel. Főleg ha Te is a munka és az anyaság miatt is elfáradsz, nem oktasson senki ki, hogyan kell ezt jól csinálni! A baba meg érzi, hogy nem az anyukája vigyáz rá, és az apától, nagymamától nem lehet cicit kérni. Ha ők (apa, nagymama) is kialakítanak egy "személyre-szabott" altatást, rituálét (ringatás, éneklés stb.), akkor a Babád azt meg fogja szokni, és működni fog náluk. Ha meg Te vagy Vele, akkor a Baba tudni fogja, hogy anyától megkapja a cicit. Ez más családban is így működik. Amúgy meg lehet hogy érzi rajtuk, hogy pánikolnak, idegesek fektetésnél, és emiatt kezd el sírni. (Szerintem ebben a helyzetben én is így tennék ahogy Te. Hallgass az anyai ösztönökre!:) )
2013. szept. 27. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
Nekem az a véleményem, hogy mivel keveset lát és érez Téged a baba napközben, este már, amikor egyébként is nyűgös, intenzíven szüksége van Rád. Az a helyzet, hogy egy ilyen kicsi baba tényleg nem tud manipulálni. Egyszerűen nincs meg hozzá a képessége. Férjeddel beszéld meg szépen, bízz magadban és az érzéseidben.
2013. szept. 29. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!