Cicivel megnyugtatás kérdése. Most akkor ennyire káros lenne?

Bocsánat ha kicsit hosszú lesz.

4,5 hónapos a kislányom. Az elején sehol nem maradt meg, hasfájós is volt, bölcső, kiságy, babakocsi mind kilőve (már bölcsőbe behajolva szoptattam, éjjeleket átsétáltam, tudjátok milyen kemény tud lenni ez az időszak) és jópár átalvatlan éjszaka után egyszer egyszerűen belealudtam a szoptatásba. Nagy bűntudatom volt, de aztán újra előfordult. Majd egyre többször és tulajdonképpen fantasztikusan jókat aludtunk együtt. Na így kezdődött a babám magam mellett altatása. Aztán kb 3-4 hónapos korában szépen lassan kiságyba tudtam tenni egy-egy szopi közötti időszakra, de még ma is sokszor az ágyban köt ki velem. Emiatt elég sok kritika ér.

A másik kritika pedig azért, mert esténként, a szokásos esti nyűgösségnél cicivel nyugtatom meg...csak nyöszörög és sír a baba, aztán párszor cicire teszem míg egyszer csak bealszik rajta. Onnantól már általában rendben is van egész éjjel, csak enni kel fel (kb 2szer). De már nincs az a borzalmas éjszakai sírás, órákon át tartó sétálgatás...egyszerűen beteszem a kiságyba, ha megéhezik akkor felkelek, magam mellé teszem én pedig alszom tovább. Vagy felébredek és visszarakom a kiságyba, vagy együtt alszunk tovább. De az éjszakáink már sokkal de sokkal könnyebbek, nincs sírás, nincs hiszti, csak alvás és evés.

Na most erre a módszeremre nagyon sok kritikát kapok a családból és a férjemtől, hogy milyen rossz szokásokat nevelek a gyerekbe, és majd még 2 évesen sem tudom kitenni majd az ágyamból.

Az én érveim erre:

- a baba sír/nyöszörög, mert szüksége van valamire. Miért tagadnám meg tőle az anyai ölelést/cicit ha arra van akkor szüksége? Pl a kiságyat is most kezdi megszokni mindenféle erőltetés nélkül, szépen magától, úgyhogy majd a cicivel megnyugvást is el fogja hagyni idővel magától. Szeretettel is le lehet szoktatni egy babát, nem kell semmilyen szintű erőltetés.

- nem érzem még azt, hogy bármit is direkt csinálna a baba és hogy "játszana" a sírásával csak hogy cicit kapjon

- egyszerűen megnyugtatja a cici, mert még nem tudja hogyan aludjon el magától, majd szépen ez is jönni fog magától. Addig pedig ott lesz a cici, ha kell akkor egy évig vagy még tovább, amíg szüksége lesz rá addig megkapja (na most nyilván nem több évről beszélek)

Szóval alapvetően a szeretettel irányítgatás az elvem nem pedig a kicsit erőltetve leszoktatás. Most meg lehet kövezni, de nem érzem azt, hogy egy ilyen pici babának bármilyen szüksége szórakozás vagy hiszti lenne, egyszerűen akkor valami baja van, miért tagadnám meg tőle azt ami megnyugtatja?

Mondanátok véleményt, tanácsot, hogy most tényleg ennyire elkényeztetem már most a babámat, és sokkal erősebben kellene leszoktatni ezekről a rossz dolgokról?

Egy kis egyéb infó: már visszamentem dolgozni, úgyhogy anyám és a férjem is aktívan részt vesz a baba mindennapjaiba, úgyhogy azért persze nem alaptalan a kritikájuk, csak én nem teljesen értek ezzel egyet.