Anyukák! 5,5 hós a kisfiam érdemes neki járókát venni? Meddig tudja kihasználni?
Szia
Nekem egy hét múlva lesz 6 hós a kislányom, és ma megyünk járókát venni neki.
Elmondom mi miért döntöttünk úgy,hogy veszünk, annak ellenére, hogy pici 1,5 szobás 43nm-es lakásban élünk.
Egyrészt, mert nem tudom honnan, de naponta szöszmők képződnek a lakásban, illetve rettentően hullik a hajam, és sajnos nem tudok minden nap olyan alaposan kitakarítani gyerek és főiskola mellett, hogy merjem mindig engedni, hogy kússzon-másszon mindenfelé.
Másrészt, észrevettem,hogy már a kiságyában is szeret "kuckózni", bekúszik a sarokba és ott játszik.De a kiságy a másik szobában van,és egyébként is alvásra való, így a nappaliban a járóka lesz az ő kuckója.
Remélhetőleg, mire járni fog addigra megszokja,és ha éppen nem tudok majd utána/vele rohangászni a lakásban mert mondjuk főzök stb..,akkor majd nyugodtan betehetem, hogy játszon ott egy kicsit.
Üdv
11 hónapos a babám, azt hiszem 6 hónapos volt, amikor vettünk neki egy fajárókát. Én nem "tartom benne", csak akkor teszem be, ha vécére kell mennem, vagy hajat mosok, vagy ilyesmi. Naponta kb 15 percet van benne, tehát nem sokat, de nekem sokat segít.
Mivel hozzá van szokva, hogy néha oda van száműzve, ezért sokáig fogjuk tudni használni. Én egy 2 éves kislánytól vettem, ő akkor nőtte ki. Végül addig lehet használni, amíg ki nem tud belőle mászni.
Én 5,5 hónapos korától 7,5 hónapos koráig használtam. Jól eljátszott benne de egyszer csak nem akart többet benne lenni. Még jó, hogy csak kaptuk mert mérges lennék, hogy 2 hónapért megvettük. Már eltettük a következő babának de lehet, hogy akkor majd jobban ki tudom használni mert hamarabb beleteszem majd a nagy miatt. Ezért is nem adjuk el még. Ha szaladgálnom kell majd egy 2-3 éves után biztos nem tudok majd az ágyban vagy a kanapén ücsörögni a kicsivel ahogy most még megtehettem.:/ iztonságban meg igazából csak ott tudhatom.
9 hós anyuka
Nekünk mindkettő volt,utazóágy itthon,járóka nagyinál.Az utazóágy is és a járóka is jó ötlet amig pici a baba.A járóka kimondottan azért mert abban fel tud majd kapaszkodva állni,viszont ahogy már sikerült neki ki is akart mászni.És Főleg amikor már elkezdett menni nem is maradt meg benne.Az utazóágy azért jó mert ha máshol alszotok akkor ott lesz a kis megszokott ágyacskája.
Összegezve:Az utazóágyat mi 0-5 hónapos korig használtuk
A járókát: 5-7hónapos koráig
És hozzá volt szokva mindkettőhöz.
Üdv 15 hónapos anya
mi 1 éves koráig használtuk.
fél éves volt, amikor vettük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!