Hogy lehet főzni, házimunkázni a baba mellett?
Na majd mindjárt megkapom a magamét, de 6 hetes baba mellett én nem főztem meg takarítottam.
Amikor már kialakult a napirendünk 2-2,5 hónapos korában és én is rendbe jöttem fizikailag, onnantól nem volt gond. Reggeli szoptatás után főzés, ő addig vagy aludt vagy a konyhában volt mellettem a babakocsiban és énekeltem neki, beszéltem hozzá. Főzés után játék, séta, aztán ebéd után takarítás. Utána megint játék és séta.
Ha valamivel nagyon el voltam úszva, akkor a férjem munka után elvitte a picit sétálni, illetve ahogy nagyobb lett, játszótérre. Akkor minden lemaradást behoztam.
Sehogy! Idővel, ha majd többet tud aludni, kialakul valami kis napirend, szépen-apránként lehet majd tenni-venni. Ebben az időben (6 hetesen) hétvégén csináltam meg ami muszáj volt, délután meg a párom átvette a gyereket, ők aludtak közösen, én meg kicsit szusszantam az egész napos babasírás/babacipelés után. Nálunk 3 hónapos kora után volt már könnyebb a babával, és így nekem is lett egy-egy felszabadult 20-30 percem gyors rendrakásra, takarításra.
A baba miatt vagy otthon, nem pedig a házvezetőnőnek. Megjön munka után a férjed és majd ő megcsinálja, ha őt zavarja :D
a hordozókendő is sokat segít, persze veszélyes dolgokat nem lehet csinálni (vasalás, forró víz, olaj stb..., kapálózik és leforrázzáok magatokat), de sok mindent lehet.
aztán egyre könnyebb lez, ha már mászkál, ott mászkált körülöttem, játszott a konyhai műanyag dolgokkal. meg a férjem is sokat segít.
sosem hozattam kaját, de anyósom sokszor küldött, hozott.
Köszönöm szépen az ötleteket, meglátásokat. Akinek még van tapasztalata, ne habozzon megosztani.
:)
Először is gyerekfüggő...
Nekem szerencsém van, 2 hónapos kora óta szépen alszik napközben így simán megtudok mindent csinálni. Addig én sem tudtam semmit, max ha anyu elvitte kicsit magukhoz a babát, főzni meg akkor főztem amikor a férjem hazajött és vigyázott addig a babára.
Ha 10-15 perceket elvan egyedül is, akkor azért lehet valamiket csinálgatni... Berakni egy mosást, teregetni, gyors porszívózás, ruha hajtogatás... tény hogy 10 perc alatt nem lehet főzni, de a lakás rendben lehet tartani napi 2x10 perc munkával. Aztán késöbb ha beáll a nappali alvása onnantól könnyebb lesz.
5 hós kisfiú anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!