Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Milyen következményei lesznek,...

Milyen következményei lesznek, annak, hogy a 8 hónapos fiam velünk alszik, és csak cicin tud elaludni?

Figyelt kérdés

Azért alakult így, mert 1,5 óránként szopizott éjjel-nappal, így magam mellé vettem az ágyba mert másképp nem tudtam pihenni, meg azért élvezzük is hogy ott van velünk,ez ment 4 hónapos koráig, akkor megkezdtem a hozzátáplálást, így kevesebbszer cicizett.Most még mindig velünk alszik, és 1-2-szer felkel cicizni, és eszik is belőle.Próbáltuk elhúzni az etetések közti időt, de mindig hisztériás sírás lett a vége. Nagyon anyás, és még most is napközben rá kell raknom cicire 2-3 óránként, tulajdonképpen cumizni. Sem a hüvelyk ujját, sem a cumit nem fogadja el, sőt megsértődik, hogy ha ezekkel próbálkozom. A reggel és esti cicizést nem szeretném még elhagyni, de félek, hogy ez a túlzott ragaszkodás később a kárára lesz. Egyenlőre annyi a hátránya, hogy maximum 2 órahosszát van el mással, úgy hogy ha nem vagyok ott, aztán jön a hiszti...

Ha valaki volt már hasonló helyzetben kérem ossza meg velem a tapasztalatait, és ha van az "eredményeket"! Az éjszakai cicizésről hogyan szoktassam le, egybe kötve azzal, hogy vissza szoktassam az ágyába, ami amúgy mellettünk van a hálószobánkban? Egyáltalán vissza tudom még szoktatni, mindenféle drasztikus megoldás nélkül?


2009. okt. 26. 10:57
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
86%

szia,


nálunk is ez van, csak ő nincs el mással 2 órát se. :)

de nagyon jó, mert imádjuk egymást, nagyon mosolygós, jó humorú baba, könnyű megvigasztalni. Én egyszer próbáltam 8 hónapos korában rácsosba szoktatni, hát teljes kudarc volt. Úgyhogy marad az együttalvás egyelőre, nem tudom, meddig. Anyósom pnt tegnap okoskodott, hogy nem jó így, de hát nem érti meg, hogy a babám inkább hányásig üvöltene, mintsem a kiságyban aludjon el. Az volt a duma, hogy minél előbb megtanul alkalmazkodni, annál jobb. Hát szerintem ez nem alkalmazkodás lenne a részéről, hanem részemről kínzás. Ha ennyire igényli, miért vonjam meg tőle? És főleg hogy? Na mind1, amúgy ő 10 hónapos. szép lassan, szelíden vezetem rá, hogy nem mindig az ő akarata van, és másban képes alkalmazkodni, tehát nem hiszem, hogy nagyon el lenne rontva, nincs neki minden megengedve, és ezt tudomásul is veszi.

2009. okt. 26. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Tényleg ugyanaz a helyzet. Nekem is mosolygós, meg jókedvű. Én csak amiatt aggódom, hogy mi lesz velünk majd ovi kezdéskor? Ha addig sem szokik le rólam akkor az még nagyobb trauma lesz neki, hogy otthagyom idegen helyen,idegenek közt. tudom, hogy van beszoktatási időszak,de akkor is.Anyámmal és öcsémmel, aki 3. gyerek, ugyan ez volt, 10 éves koráig nem volt hajlandó kiszállni a szülői ágyból. Ezt azért szeretném elkerülni. Azért érdeklődtem, hogy hátha valaki volt már hasonló helyzetben, és hátha meg oldotta azt a gyerek sérülése nélkül.
2009. okt. 27. 08:52
 3/17 anonim ***** válasza:
89%
Szia! Az én babám 18 hónapos és még szopik (mondjuk nekem nem cumizik, hanem eszik belőle nagyon sokat). Nekem is úgy volt sokáig, hogy csak a cicin aludt el és megmondom neked őszintén, hogy ez szerintem mindenkinek így volt jó, mert éjjel sokszor felébredt és egyből tudott szopni, mikor felkelt, aztán nekem sem kellett 6-szor felkelni a kiságyhoz. Aztán 14 hónapos kora után ez jelentősen mérséklődött. Addig nem volt el senki mással 1-2 óránál tovább. Én azt mondanám neked saját tapasztalatomból (bár minden gyerek más), hogy ahogy nő, egyre jobban fog leszokni. Nálunk a nappali szoptatásokat már abszolút nem igényli, éjszaka is tovább alszik, pedig eddig éjjel min. 3-4 alkalommal fenn volt a ciciért. Most már csak kb. 2-3-szor és ennyi a szoptatás (plusz napközben 1, ha nagyon akarja). Minden gyerek más, erőltetni nem szabad, de folyamatosan el fogja hagyni a korral meg persze nem kell elé tenni. Mi azt tapasztaljuk, hogyha nem vagyok a szobában, fel sem kell a ciciért annyit, aztán mikor bemegyek, megérzi és felkel. A te babád még nincs 1 éves és az írásod alapján a szoptatások száma a korának teljesen megfelelő.
2010. márc. 22. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
82%

Egy másodpercig se aggódj! Nálunk pontosan ugyanez volt az első két gyerekkel. Most a harmadiknál már a kiságyat fel sem állítottuk, egyértelmű volt, hogy hozzánk költözött be közénk. Imádjuk mikor egy baba köztünk szuszog. A legnagyobb mikor ovis lett és ezáltal "nagylány"-nak érezte magát, szó szerint kikövetelte magának a saját ágyat. Magyarázta azzal, hogy ő már nagylány és csak a babák alszanak a szüleikkel együtt és nem külön ágyban. Egyetlen egy éjjel sem jött át hozzánk utána, ma már 11 éves. A középső gyerekünk 3 éves és már ő is saját ágyat kért magának, hiszen nagyfiú. A legkisebb 3 hónapos, cicizünk éjjel-nappal. Sosem hagytuk sírni őket, sosem szoktattuk le erőszakkal semmiről. A ciciről maguk szoktak le, cumit, cumisüveget sosem kaptak, de cicit mindig, még mikor csak megnyugtatásra vágytak, akkor is. Sosem szopták ezáltal az ujjukat sem.

Úgy tedd, ahogy a szíved diktálja, mindennek megvan a maga ideje. Minden gyerek életében eljön az önállósodás pillanata, amiben nem gátolni, hanem megerősíteni kell. Lehet 1 évesen, de lehet 3 évesen jön ez el. Egyszer mindegyikük lemond a ciciről, pelusról, szülői alvásról.

Hagyd, hogy saját maga érje el a fejlődési szinteket és ne dőlj be a modern kor "tudományos" hülyeségeinek. A titok, hogy te magad is el tudd engedni a megszokott dolgokat és fejlődni a kicsivel együtt. (vagyis ne akard babaként kezelni továbbra is, mikor már erre nincs szüksége)Így elkerülhető a 10 éves korig szülőkkel alvó gyerek esete.

2010. márc. 22. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
87%

Szia!

Nálam ez volt és van jelenleg is!

A nagyfiam 10 éves a kicsi 1 éves.

Velünk alszik a kicsi és szopizik 2X éjszaka.

A nagy ugyan így volt anno.

Ovi elött vettünk egy szupi ágyat Neki és vele aludtam 2-3 éjszakát, aztán pedig elalvás után ott hagytam és így szépen magától kialakúlt az éjszakai alvása.

Most ugyan így tervezem a kicsivel.

Már nem lessz tesó, úgyhogy ki élvezem ezt a 2-3 évet a kicsivel, hogy velünk alszik és a férjem is imádja, sőt..! A nagynál sem bántam egy percig sem az eggyütt alvást, és semmi hátrányát nem éreztem a babánál és Nálunk sem a késöbbiek folyamán!!

2010. márc. 22. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
58%

Sajnos rászokott a kisfiad egy kellékre (jelen esetben cici és az hogy köztetek van) ahhoz hogy el tudjon aludni.

Ebbe a hibába a legtöbb szülő bele esik. Így mi is. Csak én szerettem volna tenni ellene mert nem volt apával egyáltalán magánéletünk. És ez mellett még rosszul is aludtam, mert mindíg azt néztem hogy nem fekszem -e rá a gyerekre.

Hát változtattam. Vettem egy könyvet (a címe: A suttogó mindent megold) és kiolvastam. Nagyon sok jó és praktikus tanács van benne. És persze arról is ír hogy hogyan térjünk vissza a helyes útra, ha valamit elrontottunk.

Van benne direkt erre is módszer. Nekünk nagyon bevált. Manóka azóta az ágyában alszik és végre mi is pihenünk. =)

2010. márc. 22. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
65%
szerintem probáld meg leszoktatni mert ezt a hibát mi is elkövettük kislányommal és most kétés fél évesen is köztünk alszik valamikorátbujik hozzánk de egy évbe telt mire átszoktatuk sirás nélkül.Bár én nem olvastam semije könyvet akaratbol csináltam mert aludni szeretem volna
2010. márc. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim válasza:
9%
www.disney-gyermekruha.hu
2010. márc. 22. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Ne aggódj, nekem is az első pillanattól velem aludt a lányom. Azért nem közöttünk, mert apája nagyon forgolódós, félt, hogy ráfekszik a picire. Mi úgy oldottuk meg, hogy a gyerekszobában egy kétszemélyes fotelágyon aludtam a picivel. Így nem volt gond az sem, ha apával akartam lenni, hiszen a kicsi jól aludt a saját szobájában, én csak átmentem a páromhoz, de aludni már a baba mellé feküdtem. Nagyon bevált, apájának sose kellett éjjel gyereksírásra ébrednie, igaz, nekem se, hiszen a cici mindig ott volt, amikor már forgolódott, egyedül is ügyesen megkereste és kiszolgálta magát, így én hírből se ismertem a kialvatlanságot meg az éjszakai balhét.

18 hónapos volt a lányom (már pocakban a kistesó, a nagy 19 hós, még szopizik) amikor vettünk neki egy új ágyat, ami nagyon tetszett neki. Onnantól kezdve este, miután cicin elaludt, mindig abba raktam le. Persze én ott maradtam a szobájában a fotelágyon. Először csak alig pár órát aludt az ágyában, majd lemászott mellém. Aztán egyre több időt aludt a saját ágyában, mostanra meg már majdnem mindig átalussza az éjszakát, persze ha mégsem, engem ott talál a szokott helyen. :-) Így nincs gond, nem volt egy csepp sírás sem.

A napközbeni cicizéseket folyamatosan elhagyta, csak a délutáni alváshoz kéri, de ha nem vagyok vele, akkor anyukámmal is elalszik, illetve szuper jókat alszik babakocsiban is. Nagyon szépen szokott le, mindenféle törés nélkül, egyetlen hónap elég volt, hogy magától elkezdje a leválást. Én hagyom, hadd tegye a saját tempójában. Nem lesz baj, biztos vagyok benne. Önállósodni csak akkor lehet, ha ott a biztos háttér, ami támaszként bármikor elérhető. Az a gyerek mer nyitni a világ felé, aki saját akaratából teheti, kényszer nélkül. Ezt tanította nekem egy nagyon okos ember, akinek rengeteget köszönhetek. Ezt tartottam én is, tartom ma is, s láss csodát: a lányom kiegyensúlyozott, vidám, nevetős, nem fél semmitől, nem hisztis, már az éjszakát is átalussza...

Egyébként egyik barátnőm kislánya (ugyanúgy nevelte, mint én az enyémet, mindig együtt aludtak) két és fél évesen kijelentette, hogy saját ágyat kér. Kapott, azóta sem alszik a szüleivel.

Szóval ne stresszelj rajta, mindent jól csinálsz, a kisfiad szépen le fog szokni a folyamatos rajtad lógásról - de ne most várd még, nyolc hónapos, most fog a szeparációs félelem időszaka következni, ilyenkor a legnagyobb hiba drasztikusan leszoktatni! Szépen magától meg fog oldódni minden, csak így tovább!

2010. márc. 22. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

az én lányom kezdettől fogva velünk aludt, és cicin aludt el. aggódtam én is, de magától megoldódni látszik a dolog, most 13 hós.

néha elalszik egyedül, vacsi után befészkeli magát az ágyba, forgolódik egy kicsit,és elalszik. volt hogy a fejét elfordította amikor szopiztatni akartam,nem kellett neki.


az evés végén,mikor már láttam hogy csak cumizik, kihúztam a szájából,és gyorsan benyomtam a cumit. az kicsit még szívta,aztán elaludt,és kiköpte.

mostmár nem is cumizik.

2010. márc. 22. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!