Kiakadtam, nem bírom tovább, mit csináljak?

teljesen plafonon vagyok az anyósomtól. kb 1 órányira lakunk egymástól tömegközlekedéssel. ami ugye nem sok, de egy 4 hónapos babával, babakocsival nem könnyű túra (2 átszállás).

elvárja, kierőszakolja (már-már lelki terrorral) hogy MINDEN NAP menjünk a kicsivel. ami ugye a baba napirendjét totál borítja. ha esetleg valahogy kibulizom, hogy nem megyünk, akkor már jelenti be, hogy ekkor, meg ekkor jön ő. amúgy szeretem őt, nagyon kedves, meg minden, de egyszerűen megfolyt minket a szeretetével. és hiába mondom neki, hogy pihenni szeretnék, nem akarok menni, stb, akkor is kierőszakolja. volt hogy egy hétre elmentünk anyukámékhoz, akkor meg hívogatott, hogy mikor megyünk már haza, mert ő belebetegszik. meg vele él az anyukája is (90 éves) és azt is mondogatja, hogy őt már csak a lányom élteti. makk egészséges egyébként az öreglány, csak nehezen megy.

párommal nem tudok erről beszélni, teljesen elzárkózik a témától. a tipikus az ő anyja szent és sérthetetlen.

nincs saját életünk, minden mozdulatunkról be kell számolni, még arról is, hogy hányszor sz.rt a gyerek. elegem van ebből. egész nap gyomorgörcsöm van az idegességtől.

amúgy meg eléggé "nyúlszívű" vagyok, nem merem megmondani se páromnak, se anyósomnak a problémámat. tudom, ha nem szólok nem fog változni semmi. de egyszerűen azt sem tudom, hogy hogy kezdjek hozzá. főleg, hogy ugye párom szinte isteníti az anyját...

tudnátok nekem egy kis lelkierőt adni? vagy tanácsot, hogy hogy kezdjek neki?