Milyen gyakran gondolkozol el rajta, hogy jó anya vagy-e?

Èn is sokszor elgondolkodtam ebben az idöszakban. nekem is egy kicsi és egy picim van. De épp délelött mondta a férjem hogy büszkék lehetünk a nevelésünkre, ha megnézzük a környezetünkbe a gyerekekt milyen hisztisek kezelhetetlenek.

Mieink is elég akaratosak, de szerintem egyszerüen alapjában jól kezeljük öket. Szeretetben neveljük nagyon erösen, így a fizikai lelki bántalmazás minden foka kizárt, és pont ezért is kell nagyon oda figyelni, és konzekvenciát vonnunk minden cselekedetnél. Lányom kmost már 2,5 éves és betartja a szabájaokat, a legnagyobb hisztis koron túl vagyunk. Ès imád mindent csinálni, jól leköti magát és mondjuk 3 rossz után jön 10 jó.

De ebben a korban amiben ti vagytok ahol a pici még nagyon aprócska, ott a lányom is volt hogy egésznap tv elött ült. Nem tudtam mást csinálni, nem voltak nagyszülök akik lekössék, a baba meg szinte csak a cicin lógott. Egyáltalán nem bánom, egyszer csak leállt a tv nézéssel. Mostanában ha nincs délelött semmi esemény akkor reggel megnézi a kb 1 órányi meséjét, és ennyi (ha nagyon rossz az idö vagy lázasak akkor délután is néz még). Ha van esemény délelött akkor nem is nézi.

Szóval nem függö, és imádja ha olvasok neki, szuper képzelet ereje van.

Ne aggódj ezen, engem anyámék mindig a tv elé ültettek, és utáltam gyerekként olvasni, most meg 3 nyelven beszélek (minden nap használom mindegyiket), és olvasni is imádok, már mindegy melyik nyelven veszek kezembe könyvet egyszerüen imádok olvasni.

Érdekes téma.

Most már nem gondolkodom ilyenen :) 18 hónapos.

Eleinte első 1-2 hónapban rengetegszer sírtam, ha sírt és nem tudtam segíteni... nem tudtam az okát. Kólikás hasfájással küzdött, ami annyit jelentett este 6-tól hajnali 2ig szinte megállás nélkül sírt/ordított. Hiába maszíroztam, melegítettem, tornáztattam, hasra tettem, ringattam...stb. semmi eredmény. Akkor szinte napról napra ezen gondolkodtam, miért van ez, mit nem csinálok jól.

Ma már szerencsére nem jut ilyen az eszembe. Pláne amikor magától, csak úgy puszit ad... Te is átlendülsz majd ezen. Nem mondom, lehet lesz még egy két ilyen eset, de most jelenleg nincs!

Nálunk 22 hónap lesz a korkülönbség. És csak reménykedni tudok abban, hogy másodjára egy nyugisabb baba érkezik hozzánk. Gondolom ismét eljön ennek a kérdésnek is az ideje...ismét. Meglátjuk! Kicsit félek az ilyen kis korkülönbség miatt, de mindegyiknek megvan az előnye-hátránya.

Én nem gondolkodom ezen. mert tudom hogy jó anya vagyok ;-)

Na jó ez elég pökhendien hangzott, de majd te sem fogsz ezen agyalni ha már nagyobbak lesznek.

A lányom 12 éves, a fiam 5 hónapos.

Tudom nagyon jól hogy magától nem lesz rend a lakásban csak egy csettintésre ( bár néha azt kívánom hogy így legyen), nem főz meg senki helyettem, nem lehetek a nap 24 órájában velük.

Most még természetes hogy így érzel , mert míg a lányom kicsi volt én is hasonlókat gondoltam. Az első nagy "törés" az akkor jött el amikor oviba került. Ő az oviban sírt, én az ovi előtt. nagyon megviselt hogy most már nem csak tőlem függ, és maga az elválás is.

Az osztálykirándulások előtt amikor indult a busz rendszerint elsírtam magam mindig. ( ne kérdezd hogy miért nem tudom... més el sem ment de hiányzott)

Furcsa volt hogy már nem én jelentek számára mindent, hogy új élmények érik de mindenzek nélkülem.

Most hogy 5. osztályos lett, már megedzőttem. :-) Most már rendesen bontogatja a szárnyait, igazi kiskamasz.

A kicsi fiamnál már edzettebb leszek szerintem... legalábbis remélem :-)

Én úgy naponta 50x gondolkozom el rajta. Egyedül nevelem a lányomat, és sokszor érzem úgy, hogy keveset vagyok vele, és amikor együtt vagyunk, akkor sem tudok 100%ban rá figyelni. Dolgozom, ő bölcsis. Mellette házimunka, játszótér, kerti munkák, autó rendben tartás. Nagyszülők, rokonok nincsenek. Heti 1-2 alkalommal jön az apja, de nem viszi el, így itt vannak, vagy velük kell mennem (pl játszóházba), így akkor sem haladok semmivel.

Rosszul érzem magam, ha takarítok, amíg ő mesét néz, de egyszerűen muszáj megcsinálni.

Sokszor türelmetlen is vagyok vele, sokszor össze szoktunk veszni. Mondjuk ez mindkettőnk természetéből is fakad, makacs jószágok vagyunk. :)

Ha mondjuk játszótérre megyünk, vagy barátokhoz, ahol szépen el játszanak a gyerekek, akkor meg azért érzem rosszul magam, hogy jóformán nem is foglalkoztam vele aznap. Nem könnyű.

Aztán néha, amikor jön a volt férjem, és mondja, hogy mennyire jól nevelem a kislányt, akkor az nagyon jól tud esni. Meg anyósom is sokszor elmondja. Ezek szerint akkor annyira nem is csinálom rosszul. :)