Ti nem lepődtök meg néha azon, hogy miket mond a babátok?
Példa: az előbb altatásnál nagy hanggal elment a ház előtt egy motor.
Mire a kisfiam:
- Mi volt ez? (Már azon is csodálkoztam, hogy honnan vette így ezt a szó összetételt, aztán vissza kérdeztem, többször is megismételte).
- Egy motor.
- Igazi motor (mondta ő, mert mikor kint megy a kis motorján, és elmegy mellettünk egy rendes, akkor szoktam neki mondani, hogy ott az igazi motor).
- Igen, igazi.
- Félni
- ????!!!!!!
Majd újra megismételte többször, és hozzám bújt.
Gőzöm nincs, hogy néha honnan vesz kifejezéseket, és jókor használja őket. Persze biztos, hogy valamikor hallotta (nagyrészt tőlünk, esetleg valamelyik mesében), de tök fura, hogy egyszer csak előveszi, és használja a megfelelő alkalommal.
Néha a férjem is meglepődik ilyenkor, és tőlem kérdezgeti, hogy én mondtam-e neki. Mondom, hogy már biztos hallotta tőlünk valakitől (esetleg nagymamától, nagypapától), de eddig még nem mondta.
Mondták az ismerőseink, hogy lesz ilyen, és vigyázzunk, hogy miket mondunk előtte, mert mindent megjegyeznek, és egyszer csak "előveszik", de nekem mivel első gyerek, mégis olyan meglepő tud lenni.
Másfél éves egyébként.
Nektek is okoz a babátok ilyen meglepetéseket :)?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Én is teljesen értelek, mindenki meglepetéssel vegyes csodálattal figyeli a gyereke beszédfejlődését. Az enyém 3 éves, és bizony olyanokat mond néha, hogy leesik az állam, hogy honnan hallotta, mert nem jár közösségbe. Olyan az agyuk, mint egy szivacs.
Tény, hogy az általad leírt párbeszédben objektíven semmi meglepő nincs - bár hozzá kell tennem, hogy az enyém közel sem beszélt ilyen szinten másfél éves korában -, de az, ahogyan napról napra egyre bővül a szókincsük, és egyre jobban ki tudják fejezni magukat, igenis csodálatos.
Igen, pontosan ezekről beszélek. Köszönöm szépen, hogy van olyan is, aki megértette a kérdést, valószínűleg nem volt egyértelmű. Nekem konkrétan ezek voltak az újdonságok, másoknak biztosan más.
A szomszéd kisfiúnál is csak lesek sokszor, mert ugyan csak 4 hónappal idősebb mint a kisfiam, de olyan kerek mondatokat mond, hogy csuda :).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Természetes, hogy egy szülőnek minden csodálatos a gyerekében/gyerekével kapcsolatosan.
De, ha kívülállóként megpróbálod elolvasni, amit leírtál, akkor megértheted, hogy a válaszolók miért nincsenek "elragadtatva" úgy, mint te.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az első vagyok. kérdező, te meg azt értsd meg, h a gyereked nem mondott semmi hosszabb mondatot, semmi elmés, önállóan alkotott szókapcsolatot ( pl. ma reggel olvastam egy blogon, h a 2,5 éves, mikor meglátta a kistesója köldökét, rámutatott, és azt mondta: anyakötél. Ez pl. azért meglepő, mert ezt a szót ő maga alkotta és nagyon kifejező. Kreatív.
A te gyereked meg leutánzott egy napjában jó párszor elhangzó mondatot( még akkor is így van, ha ti nem is emlékeztek rá a férjeddel, hogy egyszer is mondtátok volna, mert automatikus a használata) és egy gyakori, egyszótagos szót. Épp tanul, ez egy normális folyamat, neked nagy szám, másnak nem annyira.
Nyugi, lesznek neki is meghökkentő szóalkotásai. Majd írd fel őket!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Első, nem azt mondta a kérdező, hogy elmés dolgot mondott a gyereke, hanem olyat, ami számára meglepő volt, hogy egyáltalán ez benne van a szókincsében.
Nem azt mondta, hogy ez nagy szám, ez csupán egy példa volt.
A maga alkotta szókapcsolatok majd később jönnek, ennek ahhoz semmi köze, hiszen csak másfél éves.
A kérdés pedig még mindig az, hogy ti nem szoktatok-e meglepődni a gyerek némelyik kifejezésén.
Nem tudom mi olyan nehéz ezen, senki nem mondta, hogy ettől most szuper okos a gyerek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!