16 hós a babóm és a mai napig nincs semmi időm magamra, másnál is ez van?
Nem hiszem, hogy praktika, de az elejétől arra szoktattam őket, hogy néha dolgom van. Mentek a kiságyba, járókába amig takarítottam, főztem. Beszéltem hozzájuk, énekeltem, de el voltak egyedül.
Azon kívül 2 hónapos koruktól kezdve mentek a nagyikhoz, keresztmamához, nagynénihez ha nekem intézni kellett valamit, csak magammal akartam foglalkozni, csak a férjemmel csaptunk egy görbe hétvégét. Kaptak lefejt tejet, de a családból valaki volt velük, hogy én/mi leléphessünk.
Így amikor szaladgálósak lettek, akkor is megértették, hogy most dolgom van, kaptak valami játékot és eljátszottak vele egyedül.
Te jó ég.
4,5 hós a babám, és azt hittem ez majd jobb lesz.Ezek szerint nem?Bocsi,hogy kommentet írok és nem pedig választ, de megdöbbentem.
A fiam 17 hónapos és volt hogy még wc re tudtam elmenni, mert egyből sírt ha nem látott, mikor apa ott volt elterelte a figyelmét, de mikor nem az maga volt a pokol.
Úgy döntöttem hogy ha nekem valamit intézni kell akkor azt meg csinálom, berakom a kocsiba vagy az ágyába.
Sir sir. Nehogy már ne tudjak egyről a kettőre haladni.
Szeretem, de néha muszáj keménynek lenni. 2 perc után már játszik is, előtte kisírja magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!