Nem tud önállóan elaludni és visszaaludni a babám. Meg lehet rá tanítani?
Sziasztok!
10 hós és kézben alszik el, vagy úgy, hogy összebújunk. 7 hós koráig nem volt gond, álmos volt, letettem, dünnyögött egy sort, majd aludt. Mióta feláll, amint leteszem az ágyába felpattan, ha kijövök ordít. Visszamegyek, lefektetem, kijövök ordít. Max egy órát bírok így, de inkább felet, utána inkább kézbe veszem, 5-10 perc, alszik, így teszem az ágyába.
Nappal kb. fél óra után felébred, már ül is fel, sírva vár, újra el kell altatni, így még alszik egy órát.
Éjjel, kb. 2-3* kel, ugyanez. Csak éjjel sokszor nincs erőm altatgatni, magam mellé veszem, és alszunk tovább.
A dolog elég összetett lehet, bár én első körben a baba fejlődésére szavazok - elérkezett a szeparációs félelem kora, most már felfogja, hogy vagy te+ő és van a világ (eddig az egész nagyjából egyben volt). A te+ő-t még nem tudja felfogni, ezért amikor te kimész, akkor olyan, mintha ő is megszűnne. Ezért fél. Röviden, ez egy elég természetes folyamat a babáknál ebben a korban.
Ami még szóba jöhet, az a növekedési ugrás - mi minden egyes mozgási lépésnél kínlódtunk egy-két hetet az alvással, majd utána minden ment a régiben. Igaz, ez a folyamat abbamaradt úgy 1 éves korban.
Amit én tettem, amikor az altatási rituálék másfél órára duzzadtak: kimentem és ahogy elkezdett sírni a lányom, visszamentem, megnyugtattam, minden alkalommal elmondtam, hogy nincs semmi baj, itt vagyok a másik szobában, azonnal jövök, ha hív. És ezt annyiszor, ahányszor felsírt. Nem számoltam, de volt hogy ugyan az a másfél óra elment ezzel, de pár hét múlva már egyedül aludt el a lányom.
Ha a kézben elaltatás tényleg csak pár perc, akkor add meg a babának, boldogabb lesz tőle.
Amúgy kitartást kívánok.
34N+2,5L
A szeparációs szorongáson már túl vagyunk, legalábbis a nagyon durva részeken. Volt, hogy ha pisilni mentem és ordított, így jött velem. Napközben el van egyedül is, szépen játszik, na nem mindig, de azért elvan.
Az altatás amúgy már annyira nem aggaszt, csak a felébredés, visszaaltatás. Éjjel nincs erőm ringatgatni, így mellé fekszek. De ez nem a legjobb megoldás. Talán, ha tudna egyedül is visszaaludni, ő is jobbat aludna. Mert mire én odaérek, a sírással saját magát is felkelti a félálomból. Sajnso nincs semmi kedvenc játéka, amivel aludna, ami kisebb korában volt, azzal nem foglalkozik, ha dühös, mindent kihajít az ágyából.
A lányom 19,5 hónapos és 14 hónapos korától alszik a kiságyban el úgy,hogy ott vagyok mellette és fogom a kezét.
Èjjel ha felébred ö is jön mellém,mert ha nem óránként felébred.Csak leszokik erröl elöbb utóbb,majd csak átalussza az ´jjeleket.most egy hónapban kb.3x alszik úgy,hogy csak 5kor 6 kor ébred fel.Minden éjjel ébred még.Gondolhatod.Èn odaveszem magam mellé,és már alszunk is reggelig.....
14-11es vagyok.
Akkor gondolt át, nem változott-e meg valami akkor, amióta van ez az alvászavar. Bármi közöttetek, pároddal, a szüleiteknél, a párod munkahelyen, a napirendetekben, az étkezésetekben? A babák hihetetlenül érzékenyek a legkisebb változásra is, néha észre se venném, ha nem figyelném szándékosan.
Értem. Ez nagy dolog egy baba életében, eltart egy ideig, míg megszokja. Addig is türelem. Én kipróbálnám ebben az esetben is azt, amit fent írtam - megnyugtatni, de kitartani az eredeti elképzelés mellett - mindenki a saját ágyában alszik. Nehéz lesz, de ha fontos neked, akkor sikerülni fog. És mond el ilyenkor, hogy nincs semmi baj, te is alszol az ágyadban, szeretnél pihenni te is, és tök jó lenne, ha mindenki aludna.
Most felidéződött bennem, hogy lányomnál is volt egy időszak, amikor éjjel fel-felkelt, felsírt, ilyenkor hagytam és általában egy-két perc alatt visszaaludt magától. Mindig figyeltem a sírását - ha úgy éreztem, ez most nem olyan alvós, akkor azonnal bementem hozzá. Vagy ha pár perc múlva sem hagyta abba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!