Mikor és hogyan kell elkezdeni a babák szájápolását?
A szájápolást nem lehet elég korán kezdeni
Tulajdonképpen már a csecsemő fogatlan szájüregét is naponta ki lehet törölni tiszta textilanyaggal. Az első tejfogacskák megjelenésével kezdetét veszi a rendszeres fogápolás. A szülő feladata a kisbaba fogait naponta egyszer tisztítani, különösen az íny mentén vászonkendővel, vagy vattapálcikával. A pici babát fektessük az ölünkbe, térdünkre és így tisztítsuk a szájüregét, ínyét, fogait.
Az egyéves baba kezébe már adhatunk fogkefét, amit ő természetesen csak játékra, rágcsálásra használ, de egyúttal meg is barátkozik vele. Az első fogkefe legyen puha, nagyon pici fejű, jól megragadható. Ma már nagyon sok fajta gyermekfogkefe kapható. Tetszetős kivitelezésük használatra csábít és kedvet csinál a fogmosáshoz.
A fogkrém választék szintén igen nagy
Különböző ízesítésű termékek állnak rendelkezésre, de van semleges ízű is. Van édesített és cukormentes, nem édesített formula. A fogkrém adagja életkor függő, tehát nem helyes, ha azt a pici gyermek élvezeti cikk gyanánt korlátozás nélkül nyalogatja. Az okos választás kezdetben a szülő dolga, később a gyermek ízlése kerül előtérbe.
A fogkrém mindenképpen fluorid tartalmú gyermekfogkrém legyen. A tudomány mai állása szerint a fluoridos fogkrémek helyileg történő alkalmazása jelenti a fogszuvasodás megelőzésének igen hatékony módját.
Kezdetben a fogkrémet még ne erőltessük, fokozatosan kerülhet bevezetésre. Ha teszünk fogkrémet a fogkefére, csak igen keveset, éppen csak "maszatoljuk be" a kefemezőt. A tej rágófogak megjelenésével mindenképpen tanácsos bevezetni a fluorid tartalmú gyermekfogkrém használatát, mely optimális mennyiségű fogszuvasodás elleni hatóanyagot tartalmaz. A tubuson általában ppm-ben adják meg a fluorid tartalmat, amely ebben az esetben nem lehet több mint 500 ppm. A fogkrémet mindig a szülő (felnőtt) adagolja. Ebből nagyon keveset, borsónyi mennyiséget kell a fogkefére nyomni és filmszerűen bekenni vele a kefemezőt.
A fogmosás módszere
A fogmosás módszerét tekintve a következő megoldást javasoljuk. A rágófelszíneket a marokra fogott fogkefe előre-hátra mozgatásával, a fogak külső felszínét - az összezárt fogsorokon - körkörös mozgással tisztítsuk. A művelet az összes (20) tejfog megjelenését követően kiegészítésre szorul. A külső felszínek tisztítása kiegészíthető még egy lefelé, illetve felfelé irányuló mozgással, mindig az íny felöl indulva. A belső felszínek tisztítása ugyanígy történik.
Először hagyjuk a gyermeket játékosan tevékenykedni. A fogmosó eszközöket úgy kell elhelyezni, hogy a gyermek maga is elérhesse, de a fogkrémet mindig a szülő adagolja. Természetesen a hatásos tisztítás szülői feladat, elvileg minden étkezés után, de az esti fogápolás soha nem maradhat el.
Két éves kor előtt még elegendőnek mondható a napi egyszeri fogmosás, de ezután fokozatosan kerüljön bevezetésre a napi kétszeri tisztítás.
Az esti fogmosást célszerű az esti tisztálkodáshoz - fürdetéshez, fürdéshez, zuhanyozáshoz kapcsolni. Ezután már sem enni, sem inni nem kaphat a gyermek, legfeljebb csak vizet. Így lehet sikeresen megalapozni ebben az életszakaszban a fogmosási szokást, amely a későbbiekben magától értetődő, rutinszerűen végzett művelet, természetes igény lesz.
Fontos kitérni a szülői példamutatás jelentőségére. A szülői példamutatás ebben a tekintetben is mindennél hatásosabb. A nagyobb testvérek is motiváló erőt jelentenek. Az együtt, jó hangulatban végzett játékos fogmosás öröme maradandó élmény lehet. A gyermek számára - eredményesen kihasználva utánzási hajlamát - ezek az alkalmak jó tanulási lehetőséget kínálnak.
Dia
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!