Előfordult már, hogy ráordítottál a babádra?

Szerintem ez temperamentum kérdése, van, aki amúgy se kiabál soha (a párom pl. ilyen, 10 éve egyszer sem hallottam kiabálni, egy végtelenül nyugodt pasi), másoknak meg egy kicsit nehezebb visszafogni magukat, amikor elszakad a cérna. (Amúgy egy cipőben járunk, néha nekem is nagyon nehéz nem kiabálni, amikor hetvenedszerre dobja le a kaját az ebadta, és angyalian vigyorog hozzá...) Ideges voltál, érte aggódtál, egy kicsit elvesztetted a fejed, van ilyen. Nem azt mondom, hogy üvöltsön mindenki a babával, mint az állat, de ha egyszer előfordul, attól még ugyanolyan jó anya vagy, mint azok, akik esetleg nyugodtabb típusok. Majd a babának is meg kell küzdenie azzal, hogy hogyan kontrollálja a saját érzéseit, lesz majd ő is dacos, fog majd ordítani, ha nem kapja meg, amit akar, és tőlünk tanulja meg, hogy hogyan kell visszafognia a dühkitöréseit. Mi sem vagyunk tökéletesek, de ha igyekszünk türelmesek maradni, és ha mégse jött össze és morcogunk egy kicsit (akaratunk ellenére), akkor is bocsánatot kérünk utána, és jelezzük, hogy sajnáljuk, akkor a tőlünk telhető legjobb mintát nyújtjuk neki.