Ekcémás babák anyukái: mivel kenjem az arcát, hogy ne viszkessen neki?
Figyelt kérdés
8 hónapos a kislányom, anyatejes. Tejfehérje, tejcukor érzékenységet állapítottak meg nála, így én most diétázom. De az arcán (máshol nem) állandóan hólyagok vannak, piros, száraz. Kentem már szteroiddal is, halicarral, emoliummal, shea vajjal. Igazából belülről kell kezelni, mert a tünetek hamar visszatérnek a szteroid után pl. Néha viszketési roham tör rá, kesztyűben van, de még így is véresre vakarja magát. Már nem bírom nézni szegénykémet. Amikor már kezdene szebb lenni az arca rögtön rávakar, és full piros csúnya. Most másfajta sehea vajat használok, estére nem is vakarózott annyit, de ma de. megint viszketett neki. Nem hiszem el, hogy nincs olyan krém, ami enyhítené a viszketést. Minden segítséget köszönök!2013. febr. 27. 12:24
1/6 anonim válasza:
Most vettem Linola Urea krémet, nagyon jó, 1 napja használom. Már látható a javulás!!! Bár én lányomnak csak a testén vannak nagyon csúnya foltok, és a jonson's fürdetőtől lettek.
Úgy tudom, ebből a Linolából van fürdető is, meg minden féle!
2/6 anonim válasza:
a krém mellett fontos, hogy ne legyen száraz bent a levegő. minden fürdetés után kenni kell testápolóval plusz az ekcéma elleni krémmel. nekünk locoid van (ez jó nekünk)meg cutivate, ez semmit nem ért. és nem szabad sokáig meleg fürdőt venni ez is szárítja a bőrét. párásíts gyakran. ja a legjobb krémünk az elocomos krém volt, gyógyszertár keveri ki, recept köteles.
3/6 anonim válasza:
Linola Fett (ez jó zsíros, tápláló krém), ami nekünk vált be. A linola urea csípte a bőrét. Egyéb testápolók, amik szóba jöhetnek: nekünk sokáig jól működött a sanatopic, illetve a gyógszertári ún. tejkrém (sztearines krém, ha jól emlékszem). Ezek vékony, kellemes krémek. A Lipobase repair-t is használtuk egy darabig, az sem volt rossz, de a legjobb a linola fett- a fiamnak. Sajna mindenkinek más válik be, és van h csak egy ideig jó, aztán váltani kell. És tényleg nagyon fontos, h ne fürödjön sokáig, meleg vízben, a törülközés pedig inkább finom itatás legyen. Fiamnak, amióta nincs oviban, és nem mossa napjában vagy hússzor a kezét, ráadásul pancsolva (ahogy azt az oviban szokta), elmúlt a kezéről az ekcéma. Az esetetek nyilván már, ha konkrét oka van az érzékenységnak, de a víz biztos h csak ront a helyzeten, nekem az a tapasztalatom.
4/6 anonim válasza:
Probald meg kerdeseidet feltenni az antalvali.hu-n. Hatha tudnak ott segiteni. Ha jartok babauszasra, akkor azt mellozzetek. Gyogyulast kivanok a picinek!
5/6 anonim válasza:
Nekünk az elocomos gyógyszertári kenőcs 2 nap alatt rendbe teszi ezt a dokink írja fel és utána a finomítatlan MMGold márkájú shea vajjal kenem akár naponta többször is,így szép a bőre,de tényleg mindenkinek más válik be.Pl. nála nagyon kell figyelni az öltöztetésre mert ha picit melege van vagy megizzad már jön is ki az ekcéma az arcán és a karján,meg fogzáskor is.Fürdésre natúr szappant használunk.
6/6 anonim válasza:
A sheavaj is válthat ki allegiát, aki a latexre érzékeny, az a sheavajra is! Am nekünk semmire nem volt jó a sheavaj, utáltam is kenni. (U.előtti)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!