Miért találkozok egyre több anyukával, aki bár nagyon jó anyuci, de szinte alig ismeri a gyere reakcióit dolgokra, (hasfájás, nyűgösség, betegség) és nem tudja a megoldást?!

Nekem van egy ismerosom, aki ovodai pedagogus végzettséggel rendelkezik, és csipobol analizalja a sajat és mas gyerekeit is. Amikor a fiam 3 éves volt, o vigyazott ra, amig én dolgoztam (maganovit nyitott a lakasan). Egyik nap mentem a kicsiért, és a csaj nekiallt elmagyarazni, hogy a gyerek nagyon agressziv és nyugos volt egész délutan, és ez azért van, mert még nem tud beszélni, és csak mondta, mondta, idézett a pszichologia konyveibol, meg lényegében eloadta, hogy mit csinalok rosszul. Erre ramutattam, hogy a nappalijaban legalabb 25 fok volt, plussz odasutott a nap és lehet, hogyha leveszi a gyerekrol a baromi vastag pulcsit, kevésbé lett volna nyugos és agressziv. (konkrétan vizes volt a haja és izzadtsagfoltok voltak a ruhajan)

Erre megsértodott.

Szeptembertol profi bolcsibe jartunk. :)

Szia! Én sejtem mit gondolsz egyébként!

Nekem is nagyon elegem van ezekböl az ujkeletü anyukákbol. É igaz nem szolok bele senkinek a gyereknevelésébe és tulajdonképpen nem is nagyon érdekel. De már nagyon elegem van , hogy alig lehet valakivel normálisan beszélgetni. Olyan dolgokat mondanak, hogy a hajam égnek áll. Minden zagyvaságot bevesznek amit a neten olvasnak. Van egy anyuka például akinek tök egszséges a babája szépen gyarapszik de mindig kitalál valami betegséget a gyereknek és hurcolja orvostol orvosig. Nemhogy örülne, hogy nincsen semmi baj igazábol de állandóan kombinál. Meg ez az összehasonlitgatás, hogy az enyém már áll 6 hónaposan és hány szót mond 8 hónaposan.

Az anyai ösztönök meg már kihaló félben. Pedig attol nincsen biztosabb. És most nem azt mondom, hogy így is nem nézek be valamit a gyerekkel kapcsolatban.

De már a picibabát sem hagyják annak lenni ami valojában. Ki van ez a világ fordulva önnmagábol.

Szerintem ez osszefugg azzal, hogy egyre késobb szulunk. Vannak dolgok, amik természetesek, de valahogy a korral hajlamosak vagyunk ragorcsolni.

Egyébként sok kulonbozo nemzetiségu novel dolgozom egyutt és azt kell mondjam, hogy ez a gyakorlati életben valo elveszettség sokkal jellemzobb a nyugat europaiakra. De nekik valahogy mas a viszonyuk az édesanyjukkal is. A kelet europai noktol gyakran hallom, hogy ez és ez a gondom, felhivtam anyamat, aki azt mondta, hogy... stb. A nyugatiaktol ritkan hallok ilyet. (Kelet ala értem a skandinavokat is)

Az egyik belga lany (46 évesen szulte az elso gyerekét) elmesélte, hogy a 2 honapos babaja minden etetést sirva végez. Rogton elszaladt a dokihoz és megkérdezte tole, hogy nem lehet-e, hogy a baba éhes? En nagyon meglepodtem, mert ha az anyja nem tudja, a doki honnan tudhatna, de szegény lany tényleg rettenetesen bizonytalan volt mindenben. A doki egyébként azt mondta, hogy szoptatott baba nem lehet éhes (elképeszto baromsag!) és felirt valami gyogyszert a picinek. No mindegy, nem folytatom, szerencsére tulélték mindketten. De nem egy ehhez hasonlo esettel talalkozom. Ilyenkor annyira sajnalom oket.