Nem érzitek úgy, hogy a férjetekkel nem alkottok tökéletes családot?

Még ha csak nem is tökéletest, legalább harmonikusat? Mert én így érzek. Elterveztük, hogy két babánk lesz. Teljesen normális volt addig, odafigyelő, törődő, de amióta a második babánkat várjuk, azóta megváltozott. Mintha neki a két gyerek lett volna a célja meg egy feleség és ennyi. Próbáltuk a dolgokat megbeszélni, de olyan ember, akivel igazából már nem is szívesen beszélek és nem is nagyon lehet (lehetséges, hogy előttem is ilyen volt). Kétszínű velem, másokat provokál (anyja, apja), ha meg meg meg akarom védeni akkor egyből kibékül azzal, akivel konfliktusa volt és én leszek a rossz mindkettő szemébe hirtelen. Ha nekem konfliktusom van valakivel, ő sosem véd meg, még engem tol le. Egy konkrét példa: El akarta kérni az anyja autóját. Az azt mondta nem adja oda neki, mert félti tőle, új autó, majd ő elviszi. A férjem elkezdte szidni az anyját, hogy oldjam a feszültséget, ezt mondtam az anyjának: Majd én elviszem (nincs jogosítványom), maximum találkozunk a szomszéd előtti árokban. A férjem mondja nekem, amikor már nem volt ott az anyja, hogy most biztos megbántottam az anyját, amilyen fejet vágott. Kérdem, hogy milyet vágott? Erre a férjem: Honnan tudjam, nem mindegy, hogy lehetsz ekkora bunkó tuskó? (Nem is megbántás volt a célom, de amikor ő szidta, az teljesen jó ezek szerint) Igaz, hogy az anyja, de másokkal is ezt csinálja. Aztán kiment és elkezdett jópofizni az anyjával, hogy felöltöztél ugye, akkor mehetünk? beugrok anya a boltba, neked is hozzak valamit? Az anyja kérdi, hogy a feleségednek mit kell hozni? Aztán ilyet szól a férjem: nem mindegy annak, majd talál itthon valamit, ha kell neki. És egyből puszipajtások. Én nem ilyennek képzeltem a leendő családi képünket, ti meg vagytok elégedve a sajátotokkal?