Szerintetek nagyon gáz dolog lenne részemről?
Figyelt kérdés
Másfél szobás panelban lakunk, áprilisban érkezik a harmadik gyerkőcünk, ezzel nincs is baj, úgy gondolom, amíg kicsik, addig tökéletesen elvagyunk itt, és iskolás korukra keresünk nagyobb lakást, vagy kertest. A gondom csak annyi, hogy mivel nincs rendes nappali, csak előszoba, ezért a mi hálónk,a nagyszoba egyben a nappali is, itt van egy étkezősarok szemben az ajtóval, mert a konyha túl pici. Úgy beszéltük meg a férjemmel, hogy a kiságyat egyenlőre a mi szobánkba az étkezősarok helyére tennénk, azt pedig áttennénk a szoba másik végébe. Evvel csak a annyi a gondom, hogy így gyakorlatilag aki bejön, és hellyel kínálom, annak át kellene az egész lakáson mennie, ergó a baba sosem tudna nyugodtan pihenni. Elég nagy a család, sok a bejelentés nélküli látogató, a legtöbb még a cipőjét sem veszi le, mondván, úgyis műpadló van, és azt könnyű takarítani.Most gondolkodtam rajt, hogy mi lenne ha az étkezősarkot szétsszedném, és a konyhában "fogadnám" a látogatókat,na meg bennt a szobajtó melletti két fotelben.Szó se róla, tudom, hogy mivel van két tesója, nyílván nem tudok körülötte síri csendet tartani, és nem is ezt akarom, csak semmi kedvem folyton takarítani a baba mellett, és nem akarom, hogy megint ilyen miatt menjen el a tejem, szeretnék neki, és nekem is egy kis nyugodt sarkot biztosítani. Szerintetek túlzásba viszem, és ez bunkó dolog lenne?2013. jan. 4. 21:04
1/6 anonim válasza:
Kicsi a lakás, így most azt kell átgondolnod, hogy a gyerekeknek és nektek hogy jó.
A vendég ilyen helyzetben csak második.
2/6 anonim válasza:
Szerintem okos döntés lenne,ha a konyhában fogadnád őket.
3/6 anonim válasza:
semmi baj nincs a konyhával.a családod kényelme legyen a fő szempont.nem viszed túlzásba,és a vendégek bunkók hogy nem veszik le a cipőjüket.nem tanították meg nekik a minimum illemet?
4/6 A kérdező kommentje:
Kösz a válaszokat, szerintem is az lesz a legjobb megoldás, ha kiköltözünk az evéssel a konyhába- bár ez meg páromnak nem fog tetszeni, mert szeret tv- t nézni evés közben, de ez van. A látogatók ellen pedig terveztem ez olyan hadműveletet, hogy veszek vendégpapucsokat, és ahogy elindulnánk a benti szoba felé, finoman megjegyzem, hogy ott a vendégpapucs, remélem jó a méret:-)))Csak észre veszik magukat...Mégegyszer kösz.
2013. jan. 4. 21:18
5/6 anonim válasza:
nálunk jön a vendég, a konyhában ültetjük le és kész, az az étkező is egyben. A gyerekek cuccai a nappaliban vannak, oda már nem szoktak menni, bár amerikai konyhás. Mivel kicsi a lakás, ahogy neked jó, úgy alakítsd.
6/6 anonim válasza:
Szerintem még így is túl toleráns vagy a vendégekkel. Hozzánk pl, nem jöhet senki bejelentés nélkül. Páran megsértődtek, de nem érdekel, nekem a babám és a mi nyugalmunk fontosabb, mint a vendégek. Ja és nem jöhetnek be cipőben, a konyhába sem, akinek nem tetszik, ne jöjjön be.
Szerintem ne a vendégekhez igazítsd a családod életét, így is nagyon nehéz lehet mindegyikőtöknek, hogy ilyen sokan éltek ilyen pici helyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!