Nálunk nem divat, hogy az anyukák, kismamák ismeretlenül is köszönnek egymásnak. Legalábbis nekem még senki nem köszönt, és nem is próbált ismerkedni. Nálatok hogy van ez?

Én egy kis faluban laktam de a mellettünk lévő kis városba is sokat járkáltam, ott mindenki köszönt nekünk. Mióta Nyíregyházára költöztünk, azóta még ránk sem néz senki. Eleinte mosolyogtam, meg köszöngettem az anyukáknak de egy idő után hülyének éreztem magam, amúgy egy nitott mosolygós ember vagyok és a babám is az!! Pusy nektek!!!

Nem az, hogy nem köszönnek ismeretlenül, de máshogy se! Pont múlt hónapban akadtam ki, az orvosnál voltunk, ahol az ember több másik anyukával, babával van összezárva, most ki az, aki legalább egy-két jó szót ne szólna a másik babának, főleg, ha figyel téged. Meg egy-két szót az anyukáknak. Természetesen senkinek nem kezdem el elmesélni életem történetét, de itt nem is erről van szó. Volt egy anyuka, aki mintha paravánt vont volna maga köré, csak az ő gyerekét bámulta, se jobbra, se balra nem nézett, és olyan búvalbélelt ábrázata volt, hogy komolyan sokszor rajta ragadt a tekintetem. Majd ugyanaznap délután sétáltam a picivel, meg ugyanez az anyuka jött velem szembe, és el is sétált mellettem, még alkalmat sem adva rá, hogy köszönjek. Ez nekem olyan fura! Lehet, h én vagyok a hülye, én szívesen beszélgetek, múlatom az időt ilyen helyeken, de nem vagyok mégsem az a túlzott barátkozós sem, nem sétáltatok gyereket fürtbe rendeződve anyuka társaimmal, de ez azért talán a minimum. Vagy nem?