Miért van az, hogy kislányom mostanában mindenkivel haverkodik, és bárkivel elvan, ha az a valaki leköti, játszik Vele?

Szia!

Olyan édes vagy! Ezt nem degradálóan mondom, hisz én is első gyermekes anyuka vagyok. Nálam annyi még a csavar, hogy:

- egyedül nevelem, igaz, fontosnak tartottam, hogy minél hamarabb legyen kapcsolata az apjával;

- igyekeztem minél több emberrel megismertetni, s új környezetbe vinni;

- s a kezdetektől (értsd: születésétől!!!) fogva nyitott mindenre.

Nálunk soha nem volt olyan, hogy csak anya, vagy apa. Sőt! Néha már attól tartok, hogy túl barátságos a "világgal".:)) A héten tölti be a 10. hónapját, de ez a nyitottsága egy percre sem változott. A mai napig magára hagyhatom (pl. rászántam magam, hogy elmenjek csontkovácshoz, ami igaz, hogy max. 20 perc, de mégis idegen - értsd: SOHA NEM LÁTOTT asszisztens "kezébe adom": kis csöppem vígan, vigyorogva fogadott 20 perc után!!) Senkitől és semmitől (kutya, zaj, stb.) nem riad meg.

Persze, biztos van egy időintervallum, ami már az Ő komfortérzetét is kikezdené, de ilyen még nem volt.

Hosszabb időre (pl. 1-3 óra) csak az apjával és édesanyámmal volt. 1 órán belül mindenkivel jól elvan, ha lát, félórán belül meg automatikus bizalommal viseltetik a világ iránt!

Most már tudom, hogy ez nagyon jó, mert tényleg hihetetlenül kiegyensúlyozott, magabiztos emberke! Még lesznek nehézségei, de ezzel mindenki így van/ lesz/ volt, de legalább van egy nagyon erős - a pszichológusok úgy hívják - ősbizalma, ami NAGYON KELL az egészséges lélekhez!

Én lenyűgözve állok a derűsége, bizalma és nyitottsága előtt. Csak tanulom, hogy hogy is voltam ezzel én anno... :)))))

Szia!

A 2- válaszoló vagyok.

Nyugodj meg! Hidd el, bennem is felmerültek hasonló érzések, már csak azért is, mert én és a papája sem élünk együtt. Nálam ez volt az "áttörés". Én u. is először a papa iránt muatott rajongásakor éreztem azt, amit te most leírsz. Akkor ezt igazságtalannak éreztem, hisz én cipelek minden terhet a vállamon, az apját, akit u.csak én kértem, hogy jöjjön, és ugyan már látogassa meg hébe- hóba a fiát; meg imád, jóllehet ő "nem tesz semmit érte".

Ehhez képest nálam mások iránt mutatott érdeklődése semmiség volt, ennek ellenére azt gondolom, hogy most te is hasonlókat élhetsz át. Én is u.ezeket gondoltam: nem csinálom jól, engem nem szeret, én csak "asszisztálok itt", stb. De eltelt jó pár hónap, s rájöttem, hogy mennyire szeret a kisfiam. Azóta nem méricskélek, hanem örülök ennek a szeretetnek, mert ez ajándék! Kapom, mert vagyok, s ez fantasztikus érzés!

S komolyan mondtam, hogy a derűjét, nyitottságát és vidámságát azóta csak tanulom a drága csöppemtől!

Bízz magadban! Jó édesanyja vagy, különben nem lehetne ilyen! S ha a világot ennyire tudja szeretni, akkor ezt a nagy nyitottságát, szeretetét nem kaphatta máshonnan, mint tőled és a párodtól!!!! Számukra a világ első megtapasztalása az az édesanyja és a szűkebb otthona. Ha ott OK minden és biztonságban érzi magát, akkor tud csak igazán biztonságban mozogni a világban. S úgy tűnik, hogy a kis tündéretek (is) így van ezzel!

Kívánom, hogy minidg megmaradjon ez az öröm bennetek!