Egyre többet olvasom itt, hogy a kismamák inkább favorizálják a császárt, mint a hüvelyi szülést. De MIÉRT?!

9 hónappal ezelőtt szültem.. Annyira természetesen szültem, hogy amikor kiderült, hogy mégis császár lesz , elsírtam magam. Annyra féltem töle. 9 órát vajudtam , csak infuzióval lett fájásom. Végül is azok elég erősek vltak de egy centit tágultam csak.

Nem volt alaptalan a félelmem, mert utána én nagyon sokáig szenvedtem. Iszonyat fájt a vágás és alig bírtam megmozdulni. De mikor megláttam a több mint 4 kilós babám már nem bántam, hogy nem akart kibujni. Elég nagy volt a buksija.

De akkor sem favorizálom a császáros szülést. Ráadásul valami lett a csípőmmel is. mert 5 hétig ugy mentem mint egy nyomorék és nagyon fájt is. Nem bírtam felállni a babával. Minden este sírtam a fájdalomtol.

a témához egy érdekes videó:

http://www.youtube.com/watch?v=r8i77cIifjY&noredirect=1

"a videón egy császármetszés részlete látható, minden részletében, a baba kiemeléséről.

az érdekes benne, hogy egy speciális technikát (Shyjus) látni, ahol nem az orvos rángatja ki a babát (már bocsánat a megfogalmazásért, de legtöbbször ez történik, akár fogót is használva), hanem a méhet összehúzódásokra késztetve, a fejecskét a nyíláshoz húzva szinte spontán bújik ki a baba. így a köldökzsinór is kicsivel tovább pulzálhat..."

Egyébként én sem értem,hogy mi a baj a könnyebb útban? Az ő döntésen!

Senki sem mondta egyébként,hogy a szülésbe kötelező beledögleni! Már bocs!

Én mindig úgy voltam vele,hogy csak császárral szeretnék szülni. Aztán mikor terhes lettem és telt az idő akkor egyre többször sima szülést szerettem volna. De úgy alakult ,hogy 12 óra vajúdás után sürgősségi császár lett,mert belekakilt a magzatvízbe és a köldökzsinór is rátekeredett a nyakára ezért leesett a szívhang. Vajúdás alatt kaptam edát ami nem hatott így altatásos császár volt.

A vajúdás iszonyatosan fájdalmas volt azt hittem ott halok meg,de vártam,hogy kibújjon a kicsim és mindent megtettem. De már a vége felé úgy éreztem semmi energiám nem lenne kinyomni és mikor közölte a doki,hogy műtét lesz akkor megkönnyebbültem. Viszont! Nagyon rossz érzés órákkal később úgy magamhoz térni,hogy nem is láttam a fiam,csak az rémlett,hogy a férjem mondta ,egészséges és gyönyörű. Az altatástól számított 3 óra múlva segítettek lemosakodni, kivették a katétert és már mentem is a babámat megnézni. Én nem tudom hasonlítani ahhoz,milyen amikor kibújik, de én hiányoltam nagyon azt az érzést amikor látja az anya mikor világra hozza a csemetéjét. OKés egyből beleszerettem és örültem, de mégis hiányzott valami. Ha nem lett volna bent a párom akkor lehet el se hittem volna,hogy az enyém. Nekem csak a fekvés volt kényelmetlen amúgy egész nap tettem vettem ,segítettem a szobatársaimnak akik második császár után nagyon szenvedtek. Én jöttem mentem a babámmal, napi 2-szer mosakodtam és 2-szer mostam hajat is előre hajtott derékkal.Mikor hazajöttünk kitakarítottam a lakást,kimentem a párommal sétálni...szóval nem mindenkinek olyan fájdalmas. A dokik is csak mosolyogtak milyen jól viselem.

Hazajövetel előtt tudtam meg ,hogy miért is lett igazából császár. Hát nagyon mérges lettem, mert tényleg a sorsnak köszönhetem,hogy semmi baja nem lett a babámnak.

Ha esetleg lenne még egy akkor programozott császár lenne, ezt a dokik mondták.Örülök neki,de nem a fájdalom miatt hanem azért mert nem szeretném ha a gyerekemnek bármi baja történne!