Valamit tényleg rosszul csinálok a gyereknevelésben?

10-esnek nagyon igaza van. Az én környezetemben is ez van egyébként, minden anyuka dicsekszik, hogy az ilyen idős babáját simán napokra rábízhatja akárkire, és azt hiszik, hogy milyen jól csinálták, engem meg lesajnálnak, mert a szintén 9 hónapos gyerekem velem és az apjával akar lenni, és a nagymamán kívül (akit ismer és akivel elvan) nem hagyjuk másra.

Pont ez az a korszak, amikor nagyon nagy trauma lehet neki, ha üvöltve másra hagyod. Egy idő után persze megszokják, de komoly lelki sérülést okozhat nekik.

Te csinálod jól, valóban természetes, hogy anyás. Ne aggódj, nagyon hamar eljön az az időszak, amikor alig várja, hogy otthagyd egy gyerekzsúron és lelépj végre onnan :) Ne másoknak akarj megfelelni elsősorban, hanem a gyerekednek :)

Az én lányomat már 4 hónaposan ott lehetett hagyni anyukámra. 9 hónaposan is elvolt bárkivel.

A kisfiam most 8 hónapos egy áldott jó gyerek, de senkire nem lehet ott hagyni csak az apjára, de megetetni ő sem tudja mert kaját CSAK tőlem fogad el, úgyhogy max 3 óra.

Csak mondom, hogy nem nevelés kérdése, gyerekfüggő. A lányom most 3 éves de heteket ellenne nélkülem és sajnos el is volt, mert 9 hetet kórházban töltöttem. Addig ő anyukáméknál teljesen jól elvolt. Az utolsó 2 hétben jutottam eszébe néha :) de tényleg.

Rettegek hogy valami hasonló jöhet mostanában is. A kicsi fiam fogalmam sincs mit kezdene nélkülem akár 1 napig is.

A lényeg, a mindennapok könnyebbek a nyugodt, kisfiammal. De a hisztis, akaratos kislányommal könnyebb az élet, mert tudom hogy akármi baj van ő sokkal talpraesettebb és minden helyzetben feltalálja magát. Egy ilyn gyereket az oviban is könnyebben nyugodtabban ott hagy egy féltő anyai szív.

Én pedig megnyugtatnálak a jóval későbbre vonatkozólag.

Én kb 7-8 éves koromig még iszonyat anyás volt, kiskoromban is folyton üvöltöttem utána. Aztán ahogy túl este az első 1-2 iskolai évemen, és ahogy elkezdtem kamaszodni nagyon könnyen levedlettem ezt az anyás szokást. Most 22 éves vagyok, egyetemre járok 18 évesen már albérletbe mentem, és csak hétvégén jártam haza, de anyukámmal nagyon jó a kapcsolatom. Nagyon szerencsés vagyok. Pedig nagyon idegesítő gyerek voltam, mert még követtem is anyukámat akár hová ment, én voltam a miniatűr árnyéka.

Tehát ne aggódj, én se lettem elrontva, a te gyermeked se lesz, annak meg örülj, hogy ennyire szeret téged.

Nekem a TESÓM akinek van már 2 gyereke mondja mindig ezt, hogy elrontom a fiamat, anyámasszonykatonája lesz stb, mert ő is ilyen kissé de csak velük, vagy vadidegenekkel. Őket nagyon ritkán látja, a tesóm meg rögtön lerohanja, a kicsi meg persze bőg, meg lebigyeszti a száját és anyázik, meg nyúl felém.

Mindig megkapm: Többet kéne közösségbe vinni!

Elárulom, MIDEN NA, MINDEN ESTE klubb van nálunk, örökösen itt vannak az utcából a gyerekek fiúk lányok, vasárnap szokott csend és nyugalom lenni nálunk. Ettől jobban nem tudom közösségbe hordani. Ilyenek, majd kinövik. Szeretettel, és óvással nem lehet egy gyereket elrontani.