Tegnap a védőnőm azt mondta, hogy szüneteltessem a tisztaságmániámat, mert hamarosan kúszik-mászik a gyerek és semmire sem lesz időm, ez tényleg így lesz?
Ez szerintem abszolút egyén függő, hogy mennyire igényled a rendet. Ha annyira zavar, így is, úgy is ki fogsz takarítani, szóval szerintem erről nem kell lemondanod, sőt a gyereknek is jobb, ha rendet meg tisztaságot lát maga körül, a higéniáról nem is beszélve. Az más kérdés, hogy ha elkezd majd kúszni-mászni, akkor némi átrendezést igényel majd a lakás. Vannak direkt ilyen bababiztos kiegészítők, mint dugó a konnektorba, ilyesmik. Az éles dolgokra puha, lekerekített sarkot ragasztnai, a veszélyes, törékeny dolgokat fentebb tenni egy-két polccal:) Az ellen, hogy a gyerkőc szétrumlizza az egész lakást, a járókát tudom ajánlani:)
Jó babázást neked!
Hát a tisztaságmánádból jó egy kicsit lejjebb adni, márcsak a gyereked érdekében is. Persze nem kell rumliban élni, de ha semmit nem engedsz majd neki, sehova nem nyúlhat, akármivel játszik, ahogy leteszi, rögtön elrtakod, az neked sem jó, mert nincs időd semmi másra, meg neki sem, mert ő még úgy fedezi fel a világot és saját magát, hogy mindent kézbe-szája vesz, lepakol, földhöz vág, stb. Ha nem szabad neki semmit, letöröd a felfedezőkedvét és önállótlan lesz miatta (mivel megszokja, hogy mindig mindent csak Te mondasz meg, hogy mit és hogyan lehet).
Persze meg kell találni az arany középutat. A járóka jó ötlet, de csak akkor használd, amikor valami olyat csinálsz, ami közben nem tudsz rá figyelni eléggé. Egész nap nem lehet benne, mert az eredmény ugyanaz: többet nem is akar majd semmit felfedezni, önállóan kitalálni.
A lakás bababiztossá kell tenni: konnektorvédő, sarokvédő, baba számára elérhető polcokról el kell pakolni mindent, amit nem szeretnél a kezében látni. És a kompromisszum: ha biztos helyen van, ott nyugodtan szórja szét a játékait, amíg Te például port törölsz mellette. Ha olyan a lakás, hogy nem tudod bababiztossá tenni, na akkor kösd fel a gatyád! Ebben az esetben loholhatsz állandóan a nyomában, mert ugye az egész napot nem töltheti a járókában.
Ekkora gyerek mellett muszáj egy kicsit rugalmasnak lenni, mert különben egyrészt megőrülsz, másrészt a gyerekednek sem jó, ha semmi sikerélménye nincs, csak mindig azt hallja, hogy mit nem lehet.
Sok kompromisszummal jár a gyerek... előbb-utóbb muszáj megtanulnia neki is, mit elhet és mit nem, addig pedig a szülőnek muszáj engedni dolgokból... arra ne számíts, hogy ha azt mondod, nem szabad, akkor abbahagyja majd azt a tevékenységet. Ezt nálunk még a 4 éves sem teszi első felszólításra. Vagyis hogy elkerüld a károkat, biztosíts neki egy területet is akár, ahol szabadon garázdálkodhat. Kaphat felnőtt eszközöket is: műanyag edények, fakanál, nálunk a teatojás nagy sláger volt :) Pakold el a törékeny dolgokat. Nálunk az alsó fiókok, szekrények kipakolhatóak, mert nem törékeny dolgok vannak benne, el kell fogadni átmenetileg a kupit is, ha végzett, pakold vissza. Ám ezt napi sokszor meg kell majd tenned, próbálj nem ideges lenni, ez ezzel jár...
Én nagyon rugalmas lettem 3 gyerek után, rájöttem, hogy kifizetődőbb hagyni a lakást és a gyerekkel foglalkozni, mint egy véget nem érő házimunkába fektetni minden energiámat, így csak a minimumot végzem el...
Sziasztok!
Teljes mértékben egyetértek az előttem "írókkal". Nem szabad csak a házimunkával foglalkozni. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy a picurral nem foglalkozol./Bocsi/ Előbb utóbb rájössz, hogy mindenre nem jut időd,és majd nagyobb korában is neked kell majd megcsinálni helyette. Na meg ott van a felfedezés. Ha szépen elmagyarázod neki ogy mit nem szabad és hogy miért úgy is megérti. Hiszen olyan kis okos manócskák. Nálunk bevált. Mostmár 5 éves és soha nem tört, firkált, ollózott. Szerintem következetesnek kell lenni. Jó egészséget kívánok Nektek,és kitartást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!