Vennénk járássegítőt, de félek, hogy nagyokat esne vele. Nektek esett el vele?
Figyelt kérdés
2012. nov. 21. 06:56
1/5 anonim válasza:
Igen, sokat esett vele, mert ugye az gurult, de a kis lába nem ment utána. Voltak nagy sírások, lila foltok a szem alatt. Aztán elraktuk. Majd magától tanult meg járni, nem kellett neki a járássegítő.
2/5 anonim válasza:
Nálunk egyszer sem esett vele. Le lehetett szabályozni a kerekeit, így nem tudott gurulni, lényegében tolta.
Amikor már stabilan járt, akkor kezdte el úgy tolni, hogy gurultak is a kerekek.
3/5 anonim válasza:
Nálunk sem esett el vele. Mikor már stabilan tudott állni, meg kapaszkodva lépegetett, akkor nagyon jól elrohangált vele. Tetszett neki, hogy nem csak a kanapé mellett tudott végig menni, hanem bárhol a lakásban. Egy nagyobb esése sem volt.
4/5 anonim válasza:
Én nem vettem járássegítőt, a kisfiam a széket, dömpert, babakocsit stb tolja úgy közlekedik, még nem esett így el.
5/5 anonim válasza:
Időben kell elkezdeni és akkor nem esik el vele. A lényeg, hogy nem hamarabb, mint mikor már ő maga is szeretne lépegetni, tehát egy ideje már lépeget a bútorok mentén stabilan. Fontos az is, hogy ne guruljon olyan nagyon könnyen a szerkentyű és lehetőleg nagyobb kerekei legyenek, ne aprócskák. Nekünk három fajta volt/van, egy Fisher Prize kutyusos a maminál, ezt ő szerezte be, lakásban egész jó, de udvaron, pici bukkanónál(szőnyeg-parketta találkozása) már problémás tolni. Itthon egy Tescos volt amit kaptunk, nagyobb kerekű, ezt nyűtte a kisfiam bent is kint is, könnyen rájött az irányítására, a végén már szinte felkapta és úgy fordította irányba. A harmadik egy bébitaxi jellegű volt, na ezzel esett kétszer, el is raktam, majd ha már rá tud ülni akkor előveszem megint, tolni nem volt jó. Szeptember elején kezdett tolni dolgokat maga előtt, ekkor kapta az első kütyüt, napi szinten igényelte a használatát, a világ felfedezését.A napokban már egyre kevésbé kell, mert lassan-lassan magától is jár :) Szóval kb két és fél hónapig használtuk de nagy segítség volt, én a kézzel sétáltatással szemben ezt jótékonynak tartom, mert nincs rákényszerítve idegen mozgásformára vagy rossz tartásra, egyensúlyozásra, hiszen jó esetben csak akkor gurul, ha tolja. Persze nem szabad hamar erőltetni, csak ha az izmok már készek rá. Sok sikert vele :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!