Ikrek mellett mennyi segítséget várnátok el férjetektől?
17 napos,tápszeres ikreim vannak.Császárral szültem,két egészséges kislányt,2720 és 2760 grammal.A szülés nem viselt meg (annyira),másnap már jól voltam.
Mit tartotok "ideálisnak"?
Nem is annyira az "elvárás" volt a kérdés nálunk, mivel senki segítségünk nem volt, kezdettől kivette a férjem a részét mindenből. Éjjel szinte mindig kelt ő is, adta mellre a lányokat, pedig voltak időszakok, amikor nagyon sűrűn szoptak, szinte egész éjjel fent voltunk. Tisztázott, fürdetett, bevásárolt. Most, hogy nagyobbak, eteti őket, néha elviszi egyedül sétálni őket, bármikor nála hagyhatom őket órákra. Teljes mértékben kiveszi a mai napig a részét, én el sem tudom képzelni másképp, egyszerűen nem tudom, hogyan oldottam volna meg egyedül. Persze én főzök, meg a mosás bekészítése az én dolgom; ezeket én jobban tudom. Viszont mindig ő vágja a lányok körmét, tanácsadásra is eljön velünk, ha tud. Ha betegek, orrszívózik, gyógyszerel, ha kell. Állítása szerint szívesen mindezt! Pedig az én férjem egy későn érő típusú, álmodozó ember (volt) - hát most leszállt a földre egy kicsit. A munkája továbbra is fontos neki, szerintem abban töltődik fel ránk :)
Valószínűleg az iker-projekt ilyen kétszülős....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!